Keveslik az INA iránt érdeklődők számát

Vágólapra másolva!
Váratlan fordulatra van kilátás az INA horvát kőolaj- és földgázipari vállalat privatizációjában - írta legújabb számában a Globus című tekintélyes zágrábi hetilap. Elképzelhető, hogy a horvát kormány a versenyben lévő három cég mellé két másikat is meghív a privatizációs pályázatra.
Vágólapra másolva!

Maja Brinar, az INA privatizációs igazgatóságának horvát kormányképviselője a lapnak kijelentette: azután hogy csak három cég, a magyar Mol, az osztrák OMV, és az orosz Rosznyeft maradt versenyben az INA privatizációs pályázatán, lehetséges, hogy a zágrábi kormány bővíti a listát a ljubljanai Petrol és az Israeli Corp. konzorciumával.

Brinar nem erősítette meg a hetilapnak azt az értesülését, hogy a horvát hajógyárak nem kevesebb mint 500 orosz hajó építésére kapnak rendelést, ha a Rosznyeft lesz az INA stratégiai partnere; csak annyit mondott, hogy tudomása szerint a napokban tárgyaltak Moszkvában hajóépítésről orosz cégekkel.

A Mol Rt.-vel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy még ha technológiáját nézve a Mol fejlettebb is mint az INA, az üzemanyag és a földgáz árának liberalizálása tekintetében az INA jobb helyzetben van a horvát, mint a Mol a magyar piacon.

(MTI)

Ajánlat: