Új elnök a France Télécom élén

Vágólapra másolva!
A France Télécom távközlési vállalat igazgatótanácsa szerdán a cég új elnökévé választotta az 55,5 százalékkal főrészvényes francia kormány jelöltjét, a 47 éves Thierry Bretont, a Thomson Multimedia eddigi főnökét. A 21 tagú igazgatótanácsban 11 hellyel rendelkező kormány négy másik igazgatótanácsi tagot is kicserélt. A súlyos problémák láttán az előző elnök, Michel Bon szeptember 12-én mondott le.
Vágólapra másolva!

Bretonnak tulajdonítják, hogy néhány éve megmentette a Thomson Multimedia elektronikai gyártót a csődveszélytől. Az új elnök dolga lesz most fordítani a France Télécom sorsán, amelyet közel 70 milliárd eurós adósság terhel a terjeszkedés és a harmadik generációs (UMTS) mobilkoncessziók megvásárlása miatt. Bretontól költségcsökkentést, részesedés-eladásokat és esetleg adósság-átütemezést várnak.

A France Télécom 12,18 milliárd euró nettó veszteséget jelentett az első félévről szeptember közepén. A francia pénzügyminisztériumban akkor azt mondták, hogy a kormány mindent megtesz a távközlési vállalat megerősítésére, beleértve esetleg a tőkefeltöltést. Tavaly az első félévben 1,95 milliárd euró tiszta nyeresége volt a francia távközlési vállalatnak. Az idei első félévi eredményt 11,14 milliárd euró egyszeri tétel terhelte - a tavalyi első félévi 1,78 milliárd eurós többlet helyett az egyszeri tételek mérlegében -, közte 7,3 milliárd euró értékleírás a csődközelbe került német MobilComban lévő 28,5 százalékos részesedés miatt.

A France Télécom működési nyeresége 3,18 milliárd euróra nőtt a tavalyi első félévi 2,71 milliárdról, a pénzforgalmi többlete (EBITDA) 6,87 milliárd euróra javult 6,07 milliárdról, a bevétele pedig 22,47 milliárd euróra emelkedett 20,42 milliárdról. Közölték, hogy az idén az EBITDA 10 százalékos évi növekedésére számítanak.

A távközlési cég adóssága 69,7 milliárd euró volt június végén, a tavaly év végi 63,4 milliárd helyett. A második félévre az adósság csökkenését ígértek, vagyonértékesítés nyomán. Jövőre mintegy 15 milliárd eurónyi tartozás válik esedékessé, ebből 7,5 milliárd az első félévben.

Szerdán a France Télécom-részvényeinek árfolyama kedvezően reagált az új elnök személyének nyilvánosságra hozatalára. A papír délelőtt 8,13 eurón állt a párizsi értéktőzsdén, 6,27 százalékkal magasabb árfolyamon a keddi, 7,65 eurós zárónál. Szerdán 8,39 eurón nyitott a részvény. Az év eleje óta 48,16 és 6,75 euró között, ötvenkét héten belül 51,65 és 6,75 euró között mozgott a papír ára.

(MTI)

Ajánlat:

France Télécom

Korábban:

Lemondott a France Télécom elnöke
(2002. szeptember 13.)