Harmincezer dolgozót meneszt a Deutsche Telekom

Vágólapra másolva!
A Deutsche Telekom, Európa legnagyobb távközlési vállalata a következő három évben összesen 29 500 munkahelyet kíván megszüntetni - jelentették be szerdán a konszern székhelyén, Bonnban.
Vágólapra másolva!

A T-Com vezetékes szolgáltatói ágazatban, ahol a legtöbben - 120 ezren - dolgoznak, még az idén 7200 munkahelyet terveznek felszámolni. Jövőre 14 ezer munkahelyet akarnak törölni, majd 2005-ig további 8300-at. Az állások megszüntetése része a hatékonyság növelését, az eredmény javítását, valamint az adósságállomány csökkentését célzó erőfeszítéseknek - közölte a cég.

Az eddig ismert tervek 22 ezer állás megszüntetéséről szóltak a Deutsche Telekomnál 2004-ig. A Deutsche Telekomnak, a Matáv többségi tulajdonosának, 67 milliárd euró adóssága van. A cég nettó vesztesége az idei első fél évben 3,89 milliárd euró volt a tavalyi első félévi 394 millió eurós nettó veszteség után. Az utóbbi hónapokban mind a három nagy nemzetközi hitelminősítő egyformán elsőrendűről közepesre (A mínusz/A3-ról BBB plusz/Baa1-re) minősítette le a Deutsche Telekom adósi besorolását a cég nagy adóssága és az adósságcsökkentés késlekedése miatt. Ezzel tovább drágult a cég számára a hitel.

A Moody,s és a Fitch ugyanakkor nem módosította a Matáv besorolását, nem úgy, mint a Standard and Poor's, amely a német anyacéggel egyidőben a magyar szolgáltató hosszú távú besorolását is A mínuszról BBB pluszra - az elsőrendű A mínusz szuverén magyar devizaadósi minősítés alá - süllyesztette.

A Deutsche Telekom részvénye szerdán 9,06 eurón nyitott Frankfurtban; a papír 15 óra után 1,34 százalékos nyereséggel 9,08 euró volt. A részvény éves árfolyamcsúcsa 20,48 euró, 52 heti mélypontja 8,14 euró volt.

(MTI)

Ajánlat:

Deutsche Telekom

Korábban: