Kárpótlást fizettek a nagy zenei kiadók

Vágólapra másolva!
A világ öt legnagyobb zenei vállalata és három legnagyobb zenei kereskedője 143 millió dollárt fizet, hogy lezárja a két éve tartó CD-árrögzítés ügyét, annak ellenére, hogy szerintük nem történt szabálytalanság. Az eset 2000 augusztusában kezdődött egy perrel, mely szerint a zeneipar mesterségesen tartotta magasan a CD árakat 1995 és 2000 között - írja a BBC Online.
Vágólapra másolva!

Az öt zenei vállalatot, (Vivendi, Sony Music, BMG, Warner Music, EMI) a három zenei kereskedővel együtt azzal vádolták, hogy a "legkisebb reklámár" elvét követték. Ez azt jelentette, hogy a vállalatok megállapodtak abban, hogy a CD-ket ne árusítsák - és reklámozzák - egy meghatározott ár alatt.

Az érintett cégek megállapodtak, hogy 67 millió dollár kárpótlást fizetnek azoknak a vásárlóknak, akik 1995 és 2000 között vásároltak a mesterségesen túlárazott lemezekből. Abban is megegyeztek, hogy 75 millió dollár értékben ajándékoznak CD-ket amerikai közösségi csoportoknak, illetve non-profit szervezeteknek.

Az öt vállalat szerint nem történt szabálytalanság. Sőt, a "legkisebb reklámár" a kisebb kereskedőknek esélyt adott arra, hogy nagyobb társaikkal versenyezzenek, hiszen a nagyobb kereskedők így nem tudták a nagyszabású akciós reklámjaikkal magukhoz vonzani a vásárlókat.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Tarolnak a kalózok a lemezpiacon
(2002. április 26.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

A globalizáció kihívásai és Magyarország