A Vivendi 12 milliárd euróért eladja egyes leánycégeit

Vágólapra másolva!
A francia Vivendi médiabirodalom és közüzemi szolgáltató bejelentette, hogy 12 milliárd euró értékben eladásra kínálja egyes leányvállalatait. Az érintett távközlési leányvállalatok között van a magyarországi Vivendi is. A cég közölte azt is, hogy megválik hat igazgatójától - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

A médiacég nyáron kinevezett új elnöke, Jean-Pierre Fourtou működésének idején az egyik első jelentős intézkedés a Telepiu olasz fizetős kábelcsatorna értékesítéséről hozott döntés volt egymilliárd euró értékben. Ezen kívül a Vivendi Universal Publishing kiadóvállalatra, és a Cegetel távközlési vállalatra tett ajánlatokat is tanulmányozta a súlyos készpénzhiánnyal küszködő vállalat. Ez utóbbi társaság legvalószínűbb vevője a Vodafone lehet, amely már jelenleg is rendelkezik részesedéssel a Cegetelben.

A vállalat-csoport adósságainak csökkentése érdekében megvalósuló eladásokból a várakozások szerint 12 milliárd euró folyik be mintegy másfél év alatt - mondta a Vivendi elnöke. A bejelentést óvatosan fogadták a befektetők, minden esetre a cég részvényeinek árfolyama a bejelentést követően 2 százalékkal emelkedett a szerdai kereskedési napon, a párizsi értéktőzsdén.

Fourtou azonban nem említette, hogy mi lesz a sorsa a cég közüzemi szolgáltatói részlegével, a Vivendi Environnementtel, amely a médiaiparba való betörésig a cég fő profilja volt, még a korábbi elnök Jean-Marie Messier előtt. Szakértők szerint valószínű, hogy a csoport csökkenti jelenleg meglévő 41 százalékos tulajdon-részesedését a Vivendi Environnementben.

Messier-t egyébként júliusban váltották le az elnöki pozícióból, miután a vállalat részvényeinek árfolyama 80 százalékkal csökkent. A cég jelenlegi pénzügyi igazgatója szerdán közölte, hogy a vállalat nem fizeti ki Messier-nek az általa igényelt végkielégítést. Egyébként a most elküldött hat igazgatóról is főként Messier szimpatizánsai közül került ki.

Fourtou elmondta, hogy az eladásra kínált leánycégek között vannak a Canal Plus Franciaországon kívüli érdekeltségei, internetes leányvállalatok, francia sajtócégek, és Franciaországon kívüli - elsősorban magyarországi, lengyelországi és kenyai - távközlési cégek is.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Vivendi