Változásra van szükséga a turizmusnak

Vágólapra másolva!
Alapvető, gyökeres változásra van szükség a turizmus stratégiájában, a feladatok meghatározásában, az ágazat struktúrájában - mondta Meszter László, az Idegenforgalmi Koordinációs Testület (IKT) elnöke csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Meszter szerint alapvető módosításokra van szükség az idegenforgalom marketing koncepciójában és a végrehajtás módjaiban, továbbá egy sor olyan kérdésben, amelyek megoldása nem kíván nagy anyagi ráfordítást, csupán nagyobb odafigyelést. Példaként említette, hogy bár Magyarországon közel sem okozott akkora károkat a nyár végi árvíz, mint más közép-kelet-európai országban, mégis számos lemondást regisztráltak emiatt.

Az elnök beszámolt Pál Bélával, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős politikai államtitkárral folytatott megbeszéléséről, amely során az államtitkár biztosította az IKT vezetőit arról, hogy továbbra is azt a koncepciót kívánja követni, amely szerint a szakmai szervezetek jóval nagyobb szerepet kapnak az ágazatot érintő döntésekben.

Pál Béla jelezte, hogy kezdeményezte a turizmus fejlesztésére szánt központi forrás jövő évi 20 százalakos növekedését. Az IKT elnöke szerint ezt a szakmai szervezetek elfogadhatónak tartják, bár az ágazat bruttó hazai termékhez adott értéke ennél nagyobb központi finanszírozást is indokolttá tenne.

Meszter László szavai szerint az államtitkárság kezdeményezi az európai uniós normáknak megfelelő HACCP minőségellenőrzési rendszer kötelezővé tételének elhalasztását az uniós csatlakozásig. A jelenlegi rendelkezések szerint 2003. január 1. a határidő. Az elnök beszámolt arról is, hogy az IKT Kozák Józsefet, az Autókölcsönzők Országos Szövetségének elnökét választotta alelnökké, aki az újjáalakuló Országos Idegenforgalmi Bizottságban képviseli az IKT-t.

(MTI)

Korábban:

Milliárdos injekció a turizmusnak
(2002. augusztus 23.)

Lanyhuló magyar turizmus
(2002. augusztus 9.)