Indulhatnak a SAPARD-pályázatok

Vágólapra másolva!
Megtörtént a SAPARD intézményrendszer nemzeti akkreditációja, amely nyomán kiírhatók a pályázatok, és a magyar gazdák várhatóan még az idén SAPARD-pénzekhez juthatnak - jelentette be Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn. Az EU évente 38 millió eurót biztosít Magyarországnak SAPARD-forrásként.
Vágólapra másolva!

A SAPARD-forrásokra három területen pályázhatnak a magyar gazdálkodók: a mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatására, a mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztésére, továbbá a vidéki infrastruktúra fejlesztésére és javítására.

A célok támogatására Magyarország évente 38 millió eurót kap az Európai Uniótól SAPARD-forrásként - mondta a miniszter. Ehhez az összeghez még hozzájön a magyar kormányforrásból származó mintegy 3 milliárd forint.

A megpályázható összegekről Németh Imre elmondta, hogy a beruházási támogatások előzetesen megállapított 40 millió forintos felső határát sikerült 50 millió forintra emelni, ez legfeljebb 30 százalékos vissza nem térítendő támogatást jelent majd a pályázóknak. Továbbá a mezőgazdasági és a halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztésére előzetesen megállapított 80 millió forintos felső határt 100 millió forintra emelték, ami 40 százalékos vissza nem térítendő felső határt jelent. A vidéki infrastruktúra fejlesztésére és javítására 50 millió forint helyett 60 millió forintos felső határú összeg áll rendelkezésre maximum 75 százalékos vissza nem térítendő támogatásként. Az önerő valamennyi pályázatnál az igénybe venni kívánt összeg 25 százaléka.

A tárca SAPRARD-hivatala a csütörtökön megjelentő Magyar Mezőgazdaságban és az Agrárium című szaklap következő számában közzéteszi a pályázati felhívásokat. A felhívások megjelennek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben, valamint elérhetőek lesznek a minisztérium www.fvm.hu, valamint a SAPARD hivatal www.sapard.fvm.hu honlapokon is.

(MTI)

Ajánlat:

FVM