Enyhén bővül a hazai sörpiac 

Vágólapra másolva!
Az öt legnagyobb hazai sörgyártó cég elégedett az idei első félév eladási adataival, de egyes gyártók megítélése különbözik abban, hogy a piac stagnált-e, vagy kis mértékben növekedett. A második félévi értékesítést ugyanakkor minden bizonnyal jelentősen visszaveti a szokottnál hidegebb augusztus - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A hazai söripar a januártól júniusig tartó időszakban 3,5 millió hektoliter sört forgalmazott, ami csupán néhány százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az elmúlt év egészében 7,169 millió hektoliternyi sör fogyott Magyarországon.

A Magyar Sörgyártók Szövetségébe tömörülő öt legnagyobb magyarországi sörgyártó közül az első helyen álló Borsodi Sörgyár Rt. az első félévben 5 százalékkal több sört adott el, mint egy évvel korábban, és 6 százalékos eredmény-növekedést értek el. Bognár Gyula vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta: nem tudja, az év végére megtartja- e cége a piacvezető pozíciót.

A Dreher Sörgyárak Rt. az első hat hónapban 70 ezer hektoliterrel növelte eladásait, ami 4,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi eladásokhoz képest. Harry Langley, a társaság elnök-vezérigazgatója szerint az első félév alatt stagnált a hazai sörpiac.

A Brau Union 2,1-2,2 százalékos értékesítés-növekedésre számít az idei év egészében, mivel a korábbi 4,5 százalékos várakozásokat a gyenge augusztusi eladások lefelé módosítják. A társaság az idei első félévben 1 százalékkal növelte értékesítését.

Az Amstel szintén stagnálást vár az első félévben, és éves eladásai pedig továbbra is várhatóan 500 ezer hektoliter körül maradnak.

Az öt legnagyobb sörgyártó közül a legkisebb, a Pécsi Sörfőzde Rt. az első hét hónapban 6 százalékkal több sört adott el, mint egy évvel korábban, ami értékben 11-12 százalékos forgalomnövekedésnek felel meg. A társaság 6-7 százalékos növekedésre számít idén - írja a Napi Gazdaság.

(Üzleti Negyed)

Korábban: