Hosszú visszaesés után szerény növekedés Svájcban

Vágólapra másolva!
Svájc gazdasága szerény növekedésnek indult a második negyedévben, az export gyengülése okozta hosszas visszaesés után. A svájci GDP 0,4 százalékkal bővült a második negyedévben, az első negyedévi 0,2 százalékos visszaesés után - közölte a svájci kormány csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az ugyancsak csütörtökön közölt végleges adatok szerint 0,9 százalékos visszaesés volt a tavalyi utolsó negyedévben, 1,0 százalékos romlás a tavalyi harmadik negyedévben és 0,2 százalékos veszteség a tavalyi második negyedévben. Négy egymást követő negyedévi GDP-csökkenés egyértelműen súlyos recessziót jelent.

Éves összehasonlításban a svájci GDP még a mostani második negyedévben 0,4 százalékkal kisebb volt, mint a tavalyi második negyedévben. A végleges adat szerint az első negyedévben a visszaesés 0,7 százalékos volt a tavalyi első negyedhez képest. Az előzetes adat még 0,2 százalékos növekedésről szólt.

A legújabb, augusztusi kormányzati becslés 0,5 százalékos GDP-növekedést jelez idén egész évre, a korábban jósolt 1,0 százalékos többlet helyett. A jövő évre korábban jósolt 1,7 százalékos bővülési ütemet nem ismételték meg augusztusban - semmilyen előrejelzést nem adtak a jövő évre.

(MTI)

Ajánlat: