Politikai okokból hitelez az IMF Romániának

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) inkább politikai megfontolásokból, semmint a gazdasági teljesítmény alapján döntött a Romániának megszavazott készenléti hitel újabb részletének felszabadításáról - írta hétfői számában a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap. Az újság szerint az IMF feladta eddigi magatartását, és lemondott a vállalt kötelezettségek szigorú számonkéréséről. Az elemzés a hitelnyújtás lehetséges politikai okait nem említi.
Vágólapra másolva!

Az IMF augusztus végén döntött arról, hogy felszabadítja a tavaly októberben jóváhagyott készenléti hitel idén május óta befagyasztott második és harmadik részletét. Ezzel Románia összesen 109 millió dollárt hívhat le az első részletként átutalt közel 60 millió dollár után az országnak megszavazott nem egészen 400 millió dolláros keretből. Az utóbbi évtizedben ez az első készenléti hitel, amelyből az aláíráskor kiutalt kezdő részlet után még többet is lehívhatott Románia - a korábbiakat az IMF rendre befagyasztotta a teljesítetlen feltételek miatt.

A román kormány a maga részéről úgy nyilatkozott a múlt héten, hogy a döntéssel a valutaalap elismerte: Romániában helyes irányba és sikerrel tettek makrogazdasági lépéseket az utóbbi időben. A Ziarul Financiar azonban felhívta a figyelmet, hogy a román kormány számos fontos ígéretnek nem tett eleget. A lap ezek közül kiemelte: az állami vállalatoknál a bérpolitikát továbbra sem kapcsolták össze a gazdaságossági mutatókkal, igencsak késik a privatizáció - többek közt a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR magánosítása -, az energia árát március óta befagyasztották és a sok pénzzel adós nagyfogyasztók fizetési morálja sem javult.

A mostani megállapodáshoz csatolt gazdaságpolitikai kiegészítő jegyzőkönyvben Románia újabb ígéretekkel fedte el az eddigi mulasztásokat. A Ziarul Financiar az újabb ígéretek listájából kiemelte azt, hogy a román kormány kötelezettséget vállalt: nem csökkenti az adóterheket, szigorú keretek közé szorítja a bérek növekedését, szeptember közepén érdemben megkezdi a magánosítást.

(MTI)

Korábban: