Vágólapra másolva!
Nem érinti a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) hitelezési programjait a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) által működtetett mikrohitel szerződéskötések felfüggesztése - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményéből.
Vágólapra másolva!

A GKM közleménye szerint a BVK a kisvállalkozók hitelellátását nem kizárólag az adófizetőktől, a költségvetéstől, a kormányzattól várja. A minisztérium tájékoztatása szerint a BVK rendszerét a központi kormányzati szervek, az önkormányzati fejlesztési tervek, az érdekképviseletek, valamint a hitelintézetek ötletei, javaslatai alapján alakították ki. A Főpolgármesteri Hivatal keddi közleményéből kiderül, hogy a BVK rendelkezésére álló alap nagysága meghaladja az 1 milliárd forintot.

A budapesti vállalkozások a BVK által kifejlesztett háromszintű mikrohitel programját vehetik igénybe. A program 1,3 millió forinttól 7,5 millió forintig terjedő hitelösszeggel segíti a mikrovállalkozásokat - olvasható a közleményben. A kisvállalkozói hitelre budapesti és legfeljebb 25 százalékban külföldi érdekeltségű vállalkozások nyújthatnak be 10 millió forint összegű hitelkérelmet. A konstrukció forrását a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett a Polgári Takarékszövetkezet biztosítja. A kedvezményes kamatozású hitelek felhasználhatók beruházásra, fejlesztésre, vállalkozási célú ingatlan vásárlásra, valamint forgóeszköz bővítésre.

A közlemény szerint a hitelekhez a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességet vállal, a kezességvállalási díj 50 százalékát a GKM átvállalja.

(MTI)

Ajánlat: