<P class="MsoNormal">Külkereskedelem: 350 milliárd forintos hiány az első félévben

Vágólapra másolva!
Az év első hat hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom 350 milliárd forintos deficitet mutatott, ami 159 milliárd forinttal alacsonyabb a 2001 első félévi hiányánál - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Az év első felében (előzetes adatok szerint folyó áron) a kivitel 4411 milliárd, míg a behozatal értéke 4761 milliárd forintot tett ki. Az export értéke nem változott, a behozatalé viszont 3 százalékkal csökkent 2001 első feléhez képest. A kereskedelmi mérlegünk 159 milliárd forintos javulása főként annak köszönhető, hogy a fejlett országokba - csökkenő, mintegy 3200 milliárd forint értékű import mellett - változatlan értékben (3658 milliárd forint) exportáltunk. Ugyancsak az egyenleg javulását eredményezte, hogy a közép- és kelet-európai országokból érkező (s az ide irányuló kivitelünket meghaladó értékű) import jobban csökkent, mint az export.

A forgalom forintban, dollárban és euróban kimutatott értékindexéinek eltérő alakulás a forintnak a másik két devizához viszonyított mintegy 7 százalékos erősödésére, illetve az euró és dollár egymáshoz viszonyított árfolyamának változására vezethető vissza.

Az év első felében a kivitel növekedésének üteme (mindhárom devizában mérve) körülbelül 3 százalékponttal haladta meg a behozatalét, bár ez a tendencia júniusban már nem érvényesült, ugyanis ebben a hónapban az export 2001 júniusához viszonyított értékindexe lényegében megegyezett az importéval.

Az árufőcsoportok közül kizárólag a feldolgozott termékek kivitelének érétke nőtt az előző év első félévéhez képest (6 százalékkal), ami jórészt a videójátékok exportértékének jelentős bővülésével magyarázható. A forgalom szempontjából meghatározó súlyú gépek és szállítóeszközök exportjának értéke (az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoporthoz hasonlóan) 2 százalékkal marad el a megelőző év azonos időszakában regisztrált adattól.

A behozatal több mint felét kitevő gépek és szállítóeszközök, valamint több mint harmadát kitevő feldolgozott termékek forintértéke, mintegy 2-3 százalékkal marad el a megelőző év azonos időszakának értékeitől. Az árufőcsoportok közül a legnagyobb mértékben (nyolcadával) az energiahordozók beszerzésére fordított összeg csökkent, az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport importjának értéke 5 százalékkal nőtt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KSH