Vágólapra másolva!
A hivatalos kínai gazdasági előrejelzések a bizonytalan exportlehetőségek ellenére az eddigieknél is kedvezőbb eredményekkel kecsegtetnek. A belső túlkínálat és a jelentős munkanélküliség miatt ugyanakkor komoly problémát jelenthet a defláció leküzdése - adta hírül a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az elemzők egy része éppen az export erősödése miatt visszafogottnak tartja az előrejelzést. Tavaly ugyanis 6,8 százalékkal emelkedett a kivitel, az idei első hat hónapra pedig már 14,2 százalékra szökött fel. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a második félévben a jegybank az exportnövekedés jelentős visszaesésére számít.

Az elemzők másik része pedig éppen ezért semmi esetre sem tartja óvatosnak a bank előrejelzését, tekintettel a globális gazdasági kilátásokra, ezen belül is a legnagyobb piac, az USA gazdasági lassulására. Kína másik két fő kereskedelmi partnere, Japán és az EU szintén gazdasági nehézségekkel küzd. Így a bizonytalan exportkilátások miatt vélhetően idén is a kormány infrastruktúra- és lakóház-beruházásai tartják majd fenn a növekedést.

A hatalmas távol-keleti gazdaság másik fontos jellemzője az alacsony vásárlói hajlandóság. A szakértők szerint a defláció egyik oka az, hogy az állami vállalatok átszervezése miatt sok munkahely szűnik meg. Az olcsó import és a belső túltermelés pedig ugyancsak lefelé viszi az árakat.

(Üzleti Negyed)

Korábban: