Royal Dutch/Shell: 38 százalékos profitcsökkenés

Vágólapra másolva!
A világ harmadik legnagyobb olajcége, a Royal Dutch/Shell csütörtökön 38 százalékos csökkenést jelentett második negyedéves nyereségében, amely így 2,202 milliárd dollárt tett ki. Elemzők 2,1-2,7 milliárd dollár között várták a nettó profitot.
Vágólapra másolva!

Ez az eredmény a befektetői várakozási sáv alsó szélének közelében volt, s elsősorban a gyenge olajfinomítási piac, az alacsonyabb olaj-, gáz- és folyékonygáz-árak következménye.

A mostani eredmény-javulást jelent az első negyedbeli adatokhoz képest, bár a cég elnöke szerint az olajfinomításban a piaci körülmények minden eddiginél rosszabbak. A nyersolajárak alakulása az amerikai gazdasági kilábalás ütemétől és a közel-keleti eseményektől függ - közölte a cég eredményjelentésében.

A második negyedre a Shell - a cég nagy-britanniai részlege - köztes osztalékát 5,95 pennyre növelte 5,85 pennyről, a holland Royal Dutch pedig 70-ről 72 eurócentre. A londoni FTSE 100 indexet is a negatív tartományba rántották csütörtökön a Royal Dutch/Shell eredményei. Az olajkonszern papírjainak árfolyama kora délutánra 3 százalékkal 423 pennyre esett.

(MTI)

Ajánlat: