Átterjedt Uruguayra az argentin válság

Vágólapra másolva!
Idén eddig az uruguayi bankrendszer betétállományának értéke 40 százalékkal zuhant, miután a betétesek az argentin válsághoz hasonló krízisre számítva kimenekítik megtakarításaikat a hitelintézetekből. Az ország bankjai kedden és szerdán is zárva tartottak a roham elkerülése érdekében, és a jegybank arra kérte a kormányt, hogy péntekig hosszabbítsa meg a bankzárlatot.
Vágólapra másolva!

Idén eddig az uruguayi bankrendszer betétállományának értéke 40 százalékkal, a jegybanki devizatartalék 79 százalékkal zuhant. A peso, amelynek árfolyamát június 20-án felszabadították, azóta jelentősen gyengült: a lebegtetés kezdetén 17 uruguayi peso ért egy dollárt, a keddi záráskor 30 pesot adtak egy dollárért.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerdán közleményben tudatta, hogy támogatja új IMF-hitelek folyósítását Uruguaynak a pénzügyi válság leküzdése érdekében. Uruguayi kormányilletékesek jelenleg is Washingtonban tárgyalnak a valutaalap által az idei és a jövő évre jóváhagyott, összesen 3 milliárd dolláros hitelcsomag következő részletének folyósításáról.

(MTI)

Korábban:

Válságban Uruguay gazdasága
(2002. június 13.)