Eleshet a Mol a gdanski finomítótól

Vágólapra másolva!
A brit Rotch Energy és az orosz Lukoil konzorciumának javasolja eladni a Rafineria Gdanska magánosításra meghirdetett 75 százalékát a lengyel olajipar privatizációját intéző Nafta Polska holding - mondta pénteken a lengyel kincstárügyi miniszter, aki ugyanakkor aggályait megfogalmazta az orosz befektető esetleges megjelenése kapcsán a lengyel olajpiacon. A részesedés iránt a Mol Rt. is érdeklődik.
Vágólapra másolva!

Wieslaw Kaczmarek a lengyel PAP hírügynökségnek azt mondta, hogy nem hagyta jóvá a Nafta Polska javaslatát, hanem a kormány elé utalta azt döntésre. - Ennek a befektetésnek egy kockázata lenne: ez volna az első eset arra, hogy a lengyel gazdaság egy életfontosságú szektorában orosz nagyvállalat részvételével valósul meg befektetés - mondta a miniszter.

A Dow Jones gazdasági hírszolgálat kommentárjában megjegyezte: Magyarország tavaly visszaverte az orosz Gazprom gázipari cégnek a TVK Rt. megszerzésére irányuló próbálkozását, miután az orosz vállalatnak előzőleg sikerült vásárolnia a BorsodChemből. Név nélkül nyilatkozó elemzők szerint a lengyelországi ajánlattal az a fő gond, hogy a Lukoil esetleg később kivásárolja a Rotch Energyt.

Kaczmarek a Rotch-Lukoil konzorcium végleges ajánlatáról pénteken azt mondta, hogy az 300 millió dolláros fejlesztési beruházási ígéretet is tartalmaz. Hozzátette: a végső beruházási összeg sokkal magasabb is lehet, ha a konzorcium a Rafineria Gdanska kiskereskedelmi hálózatának kiterjesztésére is elszánja magát.

Lengyel sajtójelentések szerint a brit és az orosz cég 300 millió dollárt ajánl a Gdanska-részesedésért, és 700 millió dollárt tervez befektetni tíz év alatt. A Dow Jonesnak azonban pénteken egy név nélkül nyilatkozó, az ügyletet ismerő forrás azt mondta: a Rotch-Lukoil július 18-án megtett végső ajánlata 200 millió dollárra értékeli a lengyel olajcég meghirdetett hányadát, és 800 millió dollárnyi tervezett beruházást is tartalmaz.

A Rafineria Gdanska többségi részvénycsomagjára vonatkozó versenytárgyalás egyébként másfél éve tart. A beérkezett több ajánlatból a Mol Rt.-é és a Rotch-é maradt a rövidített listán.

A Rotch tavaly szeptemberben kapott kizárólagos tárgyalási jogot a Gdanskára, de azóta kétségek merültek fel aziránt, hogy képes-e a megfelelő finanszírozás előteremtésére. Később a brit cég pályázatához csatlakozott a Lukoil, de a Nafta Polska július 9-én azt közölte, hogy mégis csak a Rotch cégtől érkezett ajánlat, és nem a Rotch és a Lukoil konzorciumától, ahogyan várták. Másnap a Lukoil is bejelentette: nem indul együtt a Rotch céggel a Gdanska többségi részesedésének az elnyeréséért, hanem külön pályázik majd.

Később azonban a két cég rendezte nézeteltérését, amely hírek szerint a konzorcium feletti ellenőrzés kérdésében merült fel, s 18-án - három nappal az eredeti, de meghosszabbított határidő lejárat után - mégis együtt nyújtották be ajánlatukat.

A gdanski finomítóra az első számú lengyel olajcég, a PKN Orlen is pályázik, de a jelenlegi monopóliumellenes előírások miatt egyelőre nincs lehetősége a részvételre.

(MTI)

Ajánlat:

Lukoil

Rotch