Csődvédelmet kért a WorldCom

Vágólapra másolva!
Nem sokkal a világ tőzsdéit megrázó, korábban páratlanak gondolt Enron-botrány után hétfőn megdőlt az amerikai csődvédelmi rekord: a könyvelési botrányba keveredett WorldCom is élt törvény adta lehetőségével és csődvédelmet kért. A WorldCom-csőd értéke duplája az Enronénak.
Vágólapra másolva!

Az amerikai törvények értelmében a csődvédelem lehetővé teszi, hogy a vállalat még meglévő vagyona megmaradjon, amíg a cég vezetése kidolgozza új stratégiáját; a jogszabály biztosítja a WorldCom további működését, de a csődvédelem nem érinti a WorldCom Amerikán kívüli érdekeltségeit - írja a BBC.

A WorldCom azt is közölte, hogy még a csődvédelem előtt hitelezői újabb kétmilliárd dolláros kölcsönt adtak a cégnek, remélve, hogy eddig nyújtott hiteleiket valamikor visszafizeti a vállalat.

A BBC-nek nyilatkozó elemzők szerint a hétfői lépés nyomán a távközlési cég jelenleg néhány centet érő részvényei elveszítik értéküket, de a WorldCom mintegy 30 milliárd dollár értékű kötvényállományának birtokosai reménykedhetnek abban, hogy értékpapírjaikért részesedést kapnak az újjászervezett cégben. A szakértők úgy vélik, hogy a botrány kapcsán a legfőbb kérdés az, hogy egyszeri csalásról, vagy a gyengélkedő cégóriás versenyképtelenségének leplezéséről van-e szó.

A botrány számokban

A világ internetes forgalmának felét bonyolító WorldCom nemrég egy belső vizsgálat után közölte: 3,85 milliárd dollárnyi könyvelési "rendellenességet" fedezett fel, vagyis a cég működési költségei egy részét beruházásként szerepeltette könyveiben, így az elmúlt öt év eredmény-beszámolói nem hitelesek. A WorldCom adóssága - melyek a hitelminősítők a "bóvli" kategóriába soroltak - 41 milliárd dollár.

A csődvédelmi kérelemben a WorldCom saját vagyonát 107 milliárd dollárban jelölte meg, a Dow Jones által idézett elemzők szerint azonban a cég piaci értéke legfeljebb 15 milliárd dollár.

A WorldComnak mintegy 20 millió magán-, és több ezer nagyvállalati ügyfele van; a cég 65 országban 85 ezer embert foglalkoztat, közülük mintegy 17 ezer elbocsátását jelentette be eddig. A vállalat piaci értéke 1999-ben még 175 milliárd dollár volt, részvényei ma már nem érnek semmit.

(Üzleti Negyed)