Nem bíznak nagy ugrásban a tech-óriások

Vágólapra másolva!
A technológiai befektetőknek nincs okuk ünneplése az üzletág órásainak gyorsjelentéseitől. A számítógépgyártó IBM, és a chipgyártással foglalkozó AMD negyedéves áttekintései az ágazat komoly visszaeséséről tanúskodnak. A cégek lassú, de folyamatos emelkedéstől várják a fellendülést.
Vágólapra másolva!

Az IBM jelentése szerint a cég második negyedévben termelt profitja -az egy évvel ezelőtti 2,04 milliárd dollárról - 54 millióra zuhant egy mindenre kiterjedő átszervezés miatti bevételkieséstől. A hatalmas profitcsökkenés ellenére a cég gazdasági szakemberei elégedettek, ugyanis az átszervezésből adódó bevételkiesés előre be volt tervezve.

A hardver-óriásban továbbra is megbíznak a befektetők: az IBM részvényei a csütörtök reggeli nyitáskor 3,6 százalékos emelkedéssel kezdték a napot a New York-i tőzsdén.

A chpigyártó AMD szintén bevételkiesést jelentett: a második negyedév17,4 millió dolláros profitjához képest a cég idén 184,9 millió dolláros veszteséget könyvelt el ugyanerre az időszakra. Az eladások harmadukra, 600,3 millió dollárra estek vissza.

Az AMD vezetői szerint a veszteség oka az, hogy az európai és észak-amerikai számítógéppiac még a cég - meglehetősen borúlátó - várakozásainál is gyengébben működik.

A profitkiesés oka mindkét cég szerint az, hogy a gazdasági helyzet miatt az utóbbi hónapokban elmaradtak a nagy üzleti megrendelések. Sem az IBM, sem az AMD nem vár ugrásszerű javulást a közeljövőben. Az IBM pénzügyi vezetője, John Joyce szerint egy általános gazdasági fellendülés lenne a gyógyír a bajokra, mert akkor az üzleti élet résztvevői újra megengedhetnék maguknak a nagyobb technológiai beruházásokat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat

IBM