"Kreatívan" könyvelt a Sony is?

Vágólapra másolva!
Egy hongkongi napilap értesülései szerint a Sony gyanús könyvelési technikát alkalmazhatott márciusban zárult pénzügyi évében. A részvényárfolyamot más is húzza: a dollár gyengülése miatt csökkennek a Playstation 2 eladásai a tengerentúlon.
Vágólapra másolva!

Újabb vállalati botrány lóg a levegőben, ugyanis a hongkongi South China Morning Post szabálytalan könyvelést gyanít a Sonynál. A befolyásosnak tekintett napilap által megszólaltatott egykori könyvvitelprofesszor szerint a Sony elég furcsa számokat mutatott ki márciusban zárult éves jelentésében. Howard Schilit, aki ma a CFRA pénzügyi kutatóintézet vezetője, azt nyilatkozta, hogy a japán elektronikai óriás leányvállalatának eladásai tavaly az előző évihez képest 133 százalékkal nőttek. Schilit szerint a Sony 360 millió dollárnyi, korábbi években felhalmozott tartalékokat könyvelt el nyereségként. A Sony cáfolta a vádakat, és kijelentette, hogy könyvelése során minden esetben betartja az amerikai szabályokat.

A kínos pletyka mindenesetre lejtőre küldte a kilencedik legnagyobb japán vállalat árfolyamát. Az árcsökkenés szerencsétlen módon egybeesett a japán exportőrök gyengélkedése okozta általános részvényeséssel: a dollárral szemben április óta 14 százalékot erősödött jen elapaszthatja az amerikai piacra termelő cégek profitját. Ez különösen érvényes a Sonyra, amelynek például a Playstation 2 játékkonzolja rendkívül érzékeny a dollár-jen-árfolyamra.

A gyenge japán gazdaság és a keresztárfolyam nehézségei ellenére a Sony viszonylag eredményes évet zárhat az idén, mert filmvállalata, a Columbia Pictures jó nyárnak néz elébe: már most nagy sikernek könyvelheti el a Pókember című alkotást és jól indult a Sötét zsaruk második része is.

Rajczy Gábor

Korábban: