A reálkeresetek 11,4 százalékkal nőttek január-májusban

Vágólapra másolva!
Az idén január-májusban a bruttó nominális átlagkereset 18,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,2 százalékkal, a reálkereset 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az év első öt hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 113.500 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 80 40 forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 30 forint). A versenyszférában 14,5 százalékkal, a költségvetési szektorban 29,0 százalékkal nőttek a bruttó keresetek. A versenyszférában dolgozók átlagosan 111.100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 120.400 forintot kerestek havonta az idén január-májusban.

A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (230 800 forint), ezt követte a vegyipar (156 400 forint), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (155 900 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás, raktározás, posta, távközlés (122 000), valamint a gépipar (120 900 forint.)

Legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában (67 200 forint), a szociális ellátásban (70 600 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (75 200 forint), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (75 700 forint), illetve a mezőgazdaságban (78 500 forint) dolgozók kerestek.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: