Start előtt a Kisvállalkozás-fejlesztő Rt. 

Vágólapra másolva!
Startra kész a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt., vezetői arra várnak, hogy felső szinten döntsenek a kockázatitőke-juttatások ütemezéséről. A bankok és az állam által létrehozott társaság feladata az lesz, hogy tőkeerősítéssel hitelezhetővé tegye az életképes kisvállalkozásokat.
Vágólapra másolva!

Amennyiben az igazgatóság jóváhagyja, indulhat a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. 100 milliós értékű előprogramja, amelynél zömmel 20 millió forint alatti tőkejuttatásokról döntenek. Mint Szombathy Zsigmond, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, 3,4 milliárd forintot mozgósíthatnak majd összesen az életképes, de tőkehiány miatt a bankok által nem hitelezhető kisvállalkozások megerősítésére. Ahhoz azonban, hogy a társaság elkezdhesse hosszú távú programját, a pénzügyi tárcának döntenie kell arról, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat milyen ütemezésben, milyen preferenciák alapján helyezzék ki. Biztosítani kell a tevékenység pénzügyi fenntarthatóságát, azaz a társaságokba fektetett tőkének meg kell térülnie a visszavásárlások során. A Pénzügyi Rt. számításai szerint a tőkeemelés révén létrejött tulajdonhányadát később a támogatott cégek tulajdonosai, illetve a piac egyéb szereplői veszik majd meg.

"A tőkeerősítéssel nem avatkozunk be a piaci folyamatokba, hanem a banki hitelezéshez teremtjük meg a megfelelő feltételeket. A pénzintézetek is felismerték a társaság tevékenységében rejlő lehetőséget, és a meglévő kereskedelmi banki tulajdonosaink mellett már mások is érdeklődnek munkánk iránt. A tőkeerősítést úgy képzeljük, hogy az adott vállalkozás a tőlünk kapott tőkével egyenértékű finanszírozást is kap egyúttal egy tulajdonos bankunktól" - mondta Szombathy Zsigmond. A társasághoz eddig mintegy 30 ügyféligény érkezett be közel 1 milliárd forint összértékben. A tőkeigények zömmel 10-15 millió forintosak, de van a plafont érintő, 50 milliós kérelem is - tudtuk meg a lap.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)