Szigorúbb értékelés mellett folyósítják az agrárhiteleket

Vágólapra másolva!
A kedvezményes agrárhitelek igénylésének július 10-i felfüggesztése ellenére folyamatos a már befogadott kérelmek feldolgozása, elbírálása és a hitelek folyósítása a Konzumbanknál -derült ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) RT. hétfői közleményéből.
Vágólapra másolva!

A közlemény emlékeztet, hogy a családi gazdálkodók és a mezőgazdasági kis- és középüzemek részére kidolgozott kedvezményes agrárhitel kérelmek befogadásának felfüggesztésére azért került sor, mert a befogadott igények összege meghaladta a 100 milliárd forintos folyósítható keretet.

Az új kérelmek befogadásának felfüggesztése óta a banknál mintegy 500 millió forint összegű kérelmet bíráltak el, a folyósított kölcsönállomány pedig 1,2 milliárd forinttal 26,4 milliárd forintra emelkedett. A közlemény szerint a befogadott, de még el nem bírált kérelmeknél az MFB az üzleti finanszírozás szempontjainak fokozott érvényesítése érdekében megújította a hitelbírálat eljárási rendjét.

Az új eljárási rend nem érinti a kölcsön kedvező kamat-, futamidő-, illetve törlesztési feltételeit, ugyanakkor szigorítja a hitel fedezeteként felajánlott biztosítékok értékelési szempontjait. A változtatások célja, hogy a hitelnyújtásnál az MFB által vállalt kockázat csökkenjen - áll a közleményben.

(MTI)

Korábban: