Bush bebörtönözné a korrupt cégvezetőket

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök a közeljövőben olyan törvényjavaslatot készül beterjeszteni a kongresszus elé, amely megakadályozná, hogy a vállalatvezetők különböző korrupt manőverek segítségével törvénytelen jövedelemhez jussanak, sőt adott esetben akár börtönbüntetésre is itélhessék őket - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Az elnök várhatóan heti rendes rádióbeszédében jelenti be a javaslatot, amelyet a WorldCom telekommunikációs óriás, és az iroda-felszereléseket gyártó Xerox legutóbbi könyvelési botrányai tettek időszerűvé. A javaslat szerint az utólag hamisnak talált pénzügyi kimutatások alapján vissza lehetne venni a vezetők törvénytelen módon szerzett juttatásait.

Vezető gazdasági elemzők egyébként úgy tartják, hogy ezek a botrányok alapjaiban rengethetik meg a fogyasztói bizalmat az óceán mindkét partján.

Bush pénteken úgy nyilatkozott, hogy az elképzelések szerint az Igazságügy Minisztérium a jövőben felelősségre vonhat minden olyan céget, amelynél korrupció, és csalás gyanúja merül fel. Bush a Republikánus Párt jótékonysági rendezvényén csütörtökön elmondott beszédében szólt a javaslatról, azonban név szerint nem említette a héten kirobbant WorldCom-botrányt.

Mint ismeretes a telekommunikációs vállalat számviteli csalással a valós adatnál 3,8 milliárd dollárral nagyobb nyereséget közölt, az irodai felszereléseket gyártó Xerox pedig hibás könyvelés miatt 6 milliárd dollárral túlértékelte bevételét.

Vincent Koen, az OECD szakértője a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a jelenlegi könyvelési botrányok, és a piacok idegessége kihathat a fogyasztói bizalomra az Egyesült Államokban, és Európában egyaránt. A szakértő szerint jelentős csökkenés mutatkozhat a lakossági költekezésben, ami pedig lassíthatja a gazdasági növekedés ütemét.

A BBC washingtoni tudósítója szerint Bush valószínűleg támogatja a könyvelési gyakorlat szigorítását, és egy új szabályozó hatóság felállítását, amely a botrányoktól sújtott szektort felügyelné.

(Üzleti Negyed)

Korábban: