<P class="MsoNormal">Ketyegő szemétbomba

Vágólapra másolva!
Magyarország évente három Gellért-hegy mennyiségű szemetet halmoz fel, ennek azonban nagy része elavult hulladéklerakókba kerül. Több mint ötszáz kistelepülésen nincs szervezett szemétszállítás, hiába tette ezt idén kötelezővé a hulladékgazdálkodási törvény. Több tízmilliárd forint hiányzik ahhoz, hogy két éven belül mindenütt szelektíven gyűjtsék a hulladékot - írta a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Csaknem 2700 települési hulladéklerakó van az országban, majdnem annyi, mint ahány önkormányzat, ám ezek 95 százaléka nem felel meg az előírásoknak. Az önkormányzatok által kijelölt bányagödrök és egyéb szemétlerakók helyett regionális - több települést kiszolgáló - hulladéktároló lenne a megoldás. Több tízmilliárd forintos kiadást jelent az, hogy ebből a tervből két év múlva valóság legyen - tudtuk meg több környezetvédelmi civil szervezettől.

Az egyik legnagyobb feladat a fővárosi égetőmű korszerűsítése. Ennek rekonstrukciójára, valamint arra, hogy az égető képes legyen a hulladék újrahasznosítására, 2008-ig legalább 135-140 milliárd forintos állami és fővárosi hozzájárulásra van szükség. Ám a "szemétkérdés" megoldására a kétéves költségvetésből igencsak kevés jutott. Idén is mindössze kétmilliárd forintból kellene valamennyi önkormányzat hulladékproblémáját kezelni.