Reuters: elbocsátások a recesszió miatt

Vágólapra másolva!
A Reuters hírügynökség, a világ legnagyobb üzleti információ- és adatszolgáltatója további 650 állást megszüntet, mert a világméretű tőkepiaci lejtmenet miatt továbbra sem elég erős az információs termékei iránti kereslet.
Vágólapra másolva!

A vállalat csütörtöki közleménye szerint az idei évre 100 millió fontot számolnak el az állások megszüntetésének költségére, de az intézkedéstől az idén 20 millió font, utána évi 100 millió font megtakarítást várnak. A közlemény szerint a felszámolandó állások a felső és a középvezetői szinten vannak elsősorban.

A Reuters áprilisban 2100 állás megszüntetését jelentette be, a csütörtökön közölt szám ezen felül értendő. Akkor évi 235 millió font megtakarítását valószínűsítették a jövő évtől. A csütörtökön közölt évi 100 millió font is ezen felül értendő.

Csütörtök reggel a Reuters 3,80 font volt a londoni értéktőzsdén, 23 pennyvel, azaz 5,65 százalékkal olcsóbb a szerdai zárónál. Csütörtökön 3,85 fonton nyitott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 9,32 font volt, tavaly július elején, a mélypontja - zárásban - 3,85 font, a múlt héten.

(MTI)

Ajánlat:

Reuters

Korábban:

Visszaesett a Reuters forgalma
(2002. április 22.)