Szeptembertől adómentes a minimálbér

Vágólapra másolva!
Eredetileg október 1-jétől tervezték a minimálbér adójának eltörlését, de már szeptember 1-től ez megvalósulhat. A kormány szerint átlagosan 6000 forinttal több marad így a pénztárcákban.
Vágólapra másolva!

2,7 millió embert érint a minimálbér adójának eltörlése - tudatta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Emellett a bruttó 128 ezer forint alatti jövedelműek adóját is csökkentik. Aki eddig bruttó 50 ezer forintot keresett, az nettó 37 750 forint helyett szeptember 1-től 43 750 forintot vihet haza. Az átlagbér jelenleg bruttó 112 ezer forint. Ebből eddig 71 ezer forintot vihettek haza az emberek, a törvénymódosítást követően viszont 77 ezer forintot. Vagyis átlagosan 6000 forinttal több marad a dolgozóknál - ismertette a kormányszóvivő.

(Üzleti Negyed)