Csökkenő autóeladások Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) előzetes adatai szerint májusban 8 százalékkal kevesebb autót helyeztek forgalomba Nyugat-Európában, mint tavaly májusban. 2002 első öt hónapjában az autóeladások 3,8 százalékkal csökkentek Nyugat-Európában és 3,7 százalékkal az EU-ban.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió 15 tagországában 7,9 százalékkal kevesebb autó került forgalomba, mint egy évvel ezelőtt. Májusban 1 millió 287 ezer 921 autót adtak el Nyugat-Európában, ezen belül 1 millió 249 ezer 766 darab autót az Európai Unióban.

A német autóeladások májusban 14 százalékkal maradtak el a tavalyi szinttől; az öthavi lemaradás mértéke 5 százalékos. Szenved az olasz piac is: a májusi mínusz 11,0 százalék, az öthavi pedig 12,7 százalék volt.

A visszaesések jól látszanak a nagyobb nemzeti márkák eladási adataiban is: a Fiat 22,6 százalékkal, a Volkswagen 9,6 százalékkal kevesebb gépkocsit értékesített.

Egyedül Nagy-Britanniában bővült a piac májusban, 5,1 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 8,2 százalékkal több új autót adtak el. Az elemzők szerint ez jól mutatja a brit fogyasztói bizalom alakulását.

(MTI)

Korábban: