Tízmilliárdos fürdő-beruházás indul Egerszalókon

Vágólapra másolva!
Az egerszalóki hőforrásra épülő gyógyszállót, gyógyfürdőt és üdülőfalut létesít a projekt megvalósítására létrehozott Szalók Holding Kft. egy tízmilliárd forintos beruházás keretében - jelentették be pénteken Egerben. A tervek szerint a 200 szobás szállodát, és a hozzá tartozó fürdőkomplexumot 2005 nyarán adják át a vendégeknek. A beruházás mintegy 400-500 munkahelyet teremt a térségben.
Vágólapra másolva!

Cigány Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója egy pénteki elmondta: a pályázati kiírásnak megfelelően - a tervek szerint - legkésőbb 2005 nyarára átadásra kerül egy 200 szobás, 460 ágyas, négycsillagos gyógyszálló és egy 1200 négyzetméter vízfelületű gyógyfürdő, a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A pályázati feltételeken túl megvalósítanak még egy látványfürdőt, egy mesterséges tavat, sportpályákat, illetve tervezik egy üdülő falu kiépítését is a 17,5 hektár területen.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a Szalók Holding Kft. - amelynek 70 százalékát az Amerikában bejegyzett H H Global Capital Partners Co. elnevezésű társaság, 20 százalékát a budapesti Plaza 213 Kft. és 10 százalékát az egri FCI Hungary Kft. birtokolja - csupán az ingatlanfejlesztést végzi. A gyógyszálló üzemeltetéséről már tárgyalásokat folytatnak nemzetközi szállodaláncokkal - közölte az üzletember.

Nagy Imre, Eger polgármestere hangsúlyozta: a projekt évtizedekre meghatározza a kistérség fejlődését. Elmondta: folyik annak a három kilométeres útnak a tervezése, amely közvetlen összeköttetést teremt a város és a hőforrást magában foglaló völgy között.

Tőgyi GáborEgerszalók polgármestere kiemelte: a program 400-500 munkahelyet teremt a térségben. A hőforrást - amelynek 400 méter mélységből feltörő 70 fokos vize elsősorban reumatikus és gyomorpanaszok kezelésére, illetve rehabilitációra alkalmas - 1961-ben fedezték fel olaj után kutató geológusok.

(MTI)