Az Axel Springer csökkenti forgalmi prognózisát

Vágólapra másolva!
A hirdetési piac tartós gyengesége miatt a német Axel Springer kiadó az idei évre csökkentette forgalmi prognózisát, és stagnálást valószínűsít. Egész évre a hirdetési bevételek legföljebb 1 százalékos növekedését valószínűsítik, de ezt a német gazdaság a föllendülésétől teszik függővé.
Vágólapra másolva!

Az újabb tevékenységek ellenére az idén csak nehezen lehet növelni a forgalmat - közölte a legnagyobb európai újságkiadó. A Springer legutóbb még 2 százalékig terjedő forgalomnövekedést valószínűsített erre az évre. A cég bevételei tavaly 1,3 százalékkal 2,8 milliárd euróra csökkentek.

A hirdetési bevételek 9 százalékkal csökkentek a tavalyi első négy hónaphoz képest, mert a terjesztési és hirdetési piacon mutatkozó negatív fejleményektől a cég nem tudta függetleníteni magát, közölte a cég. A terjesztési forgalom azonban 3 százalékkal nőtt az első négy hónapban, mindenekelőtt az áremeléseknek és a külföldi tevékenységnek köszönhetően.

A legnagyobb példányszámban eladott német napilapot, a Bild Zeitungot és a Die Welt című lapot kiadó vállalat a működési eredményében is csak mérsékelt javulással számol a gyenge tavalyi évhez képest, amikor 14 millió eurót ért el.

A cég tavaly 198 millió euró nettó veszteséggel ötvenéves történetének első veszteséges évét könyvelhette el. 2000-ben még 98 millió euró nettó nyeresége volt.

(MTI)

Ajánlat:

Axel Springer

Korábban: