Vitatott a jövő évi Phare-támogatás összege

Vágólapra másolva!
Magyarország 120,7 millió euró (29 milliárd forint) Phare-támogatást kap 2003-ban Boros Imre Phare-miniszter szerint. Az Európai Bizottság budapesti delegációja az Üzleti Negyed kérdésére elmondta, hogy az összeg nagyságáról akkor lehet majd pontos adatot tudni, amikor a 2003-as Phare program pénzügyi megállapodását aláírják. Ez pedig 2003 elején lesz, közölte a delegáció.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány megkapta a döntésről szóló értesítést Eneko Landaburutól, a Európai Unió brüsszeli bizottsága bővítési főigazgatóságának igazgatójától - közölte a távirati irodával Boros Imre Phare-miniszter sajtófőnöke.

A Phare-miniszter közlését az összeg nagyságáról egyszerűen becslésnek lehet nevezni - közölte az Üzleti Negyednek az Európai Bizottság budapesti delegációja. A delegáció szakemberei szerint még nem tudni, hogy pontosan mekkora összeg szerepel majd a pénzügyi megállapodásban, mert a jelenlegi adatok alapján a rendelkezésre álló összeget lehetetlen megállapítani. A pénzügyi megállapodást csak 2003-ban írják alá - mondták.

A Phare-támogatási összeget Magyarország részint a folyamatban lévő intézményfejlesztési programok folytatására fogja fordítani, de döntően a 2002-2003. évre szóló Orpheus területfejlesztési terv finanszírozását szolgálja. (Az Orpheus terv a Phare támogatásokat, és a területfejlesztésre szánt magyar állami támogatásokat egyaránt tartalmazó fejlesztési alap.)

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: