Napi egymilló forintot is meghaladta a rekordfizetés

Vágólapra másolva!
Az összevont éves átlagjövedelem tavaly 16,3 százalékkal, 980 ezer forintra nőtt az önbevallóknál - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs az APEH elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. A legmagasabb jövedelem 385 millió forint volt, amit egy külföldi állampolgár ért el. Az első 100 legjobban kereső körébe minimum 72 millió forintos éves jövedelemmel lehetett bekerülni.
Vágólapra másolva!

Tavaly az önbevallók átlagosan 282 ezer forint adót fizettek, ami 16 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az elnökhelyettes elmondta: az önállóan beküldött bevallások 94 százalékos feldolgozottsága alapján mintegy 2,2 millió ember összesen 2100 milliárd forint jövedelmet ért el, ami 17 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az átlagos bérből származó jövedelem 1,02 millió forint volt, így az átlagjövedelmek nem érték el a felső adósávot. Az önbevallók befizetett adója majdnem olyan ütemben nőtt, mint az adóalap, így az adóterhelés az adókedvezmények nélkül 29,7 százalék volt. Vámosi-Nagy Szabolcs azt is hangsúlyozta, hogy a benyújtott bevallások 6,6 százaléka volt hibás, amely alapján fel kellett venniük a kapcsolatot a bevallóval. Az elnökhelyettes szerint ez a szám kiemelkedően jónak számít.

Tavaly a legmagasabb jövedelem 385 millió forint volt, amit egy külföldi állampolgár ért el. Az első 100 legjobban kereső körébe minimum 72 millió forintos éves jövedelemmel lehetett bekerülni. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a forrásadó alá tartozó jövedelmeknél a legmagasabb kereset 1,8 milliárd forint volt tavaly.

Az önbevallók összessége 409 milliárd forintnyi forrásadós jövedelmet vallott be. A forrásadó alá eső jövedelmek csökkentek az ingatlan-átruházásban. Mérséklődött az árfolyamnyereségből származó jövedelmek aránya is. Az elnökhelyettes szerint ez azt mutatja, hogy a tavalyi évben valóban megtorpant az ingatlanpiac és a tőzsde is. Vámosi-Nagy Szabolcs nem kommentálta, hogy személye szóba került az adóhivatal új elnökeként.

Vámosi-Nagy Szabolcs az Üzleti Negyed kérdésére elárulta, hogy az első 100 legjobban kereső személy kb. 40 százaléka vállalkozó, de szép számmal vannak a legjobban kereső személyek között multinacionális cégek vezetői is. Az APEH elnökhelyettese nem kívánta felfedni, hogy a rekordjövedelmeket bevalló adózók milyen típusú tevékenységet folytatnak, illetve mely vállalatok fizetnek ekkora béreket, ugyanis ez már kimerítené az adótitok megsértését. Szintén nem lehet tudni, hogy miből származott az 1,8 milliár forintnyi forrásadó alá vont jövedelem, bár sokat elárul, ha összevetjük a tőzsde gyenge szereplését és a tavalyelőtti 2,1 milliárdos rekordjövedelmet.

(MTI - Üzleti Negyed)

Korábban: