Százmillió dollárt fizet a Merrill Lynch

Vágólapra másolva!
A kedden nyilvánosságra hozott megegyezés keretében 100 millió dollárt fizet amerikai államoknak a Merrill Lynch. A befektetési bank ezzel mentesül a további büntetőjogi eljárás alól. A Merrill Lynchet az ügyészség a befektetők megtévesztésével vádolta.
Vágólapra másolva!

Hosszas alku után megegyezés született kedden a New York-i ügyészség és a Merrill Lynch befektetési bank között. Az értesülések szerint a Merrill Lynch vállalta, hogy - mintegy büntetés helyett - 100 millió dollárt (26,7 milliárd forintot) fizet: 48 millió dollárt New Yorknak, 52 milliót pedig egyéb amerikai államoknak. Az alku keretében a befektetési bank ezzel mentesül a további büntetőjogi eljárás alól. A Merrill Lynch ugyanakkor azt is vállalata, hogy a jövőben formálisan is szétválasztja elemzői és befektetési banki tevékenységét.

A Merrill Lynch hónapok óta támadások kereszttüzében állt, Eliot Spizer New York-i főállamügyész a befektetők megtévesztésével, meghamisított, a valós helyzetet nem fedő részvényvásárlási ajánlatok kibocsátásával vádolta a társaságot. Amerikai sajtóberkek szerint a mostani alku utat nyithat a többi, ugyancsak intenzív nyomás alatt álló befektetési bank és brókercég, illetve az államügyészség közötti megegyezés előtt. Ennek jele Eliot Spitzer keddi nyilatkozata is: "a megegyezés segíthet megoldani a köztünk és a befektetési bankok között lévő feszültségeket". A média úgy véli, a Merrill Lynchcsel sikerült azt a sémát megtalálni, amely az alapja lehet a további megegyezéseknek.

A "békekötésnek" mindenesetre nagyon ideje lenne már - véli a New York Times. Az újra és újra fellángoló, a szakma ázsióját alapjaiban aláásó botrányok ugyanis állandó nyugtalanságot okoznak az amúgy is rendkívül ideges befektetők körében. Ennek viszont a tőzsdei árfolyamok folytatódó lemorzsolódása, az elhúzódó befektetői krízis az eredménye. Ezen persze nincs mit csodálkozni, elég a Merrill Lynch példáját felidézni: a befektetési bank éveken keresztül úgy bocsátott ki lelkendező részvényajánlásokat, hogy közben elemzői egymás között csupán canis mergaként (kutyaürülékként) emlegették az illető papírokat.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: