Egyre többen bankolnak az interneten

Vágólapra másolva!
Az internethez hozzáférők 9 százaléka online banki ügyfél, ami azt jelenti, hogy közel 151 ezer ember használja rendszeresen a világhálót különböző pénzügyi művelet végrehajtásához. Ez a szám sokkal nagyobb is lehetne, ha az ügyfeleket hatékonyabban tájékoztatnák a bankok az online szolgáltatásaik létezéséről - derült ki a Netsurvey Internetkutató Intézet sajtótájékoztatóján
Vágólapra másolva!

Az online szolgáltatások közül legtöbben (86 százalék) a számlaegyenleg lekérdezését veszik igénybe. Ezután a forint-átutalási megbízások következnek (67), majd ezt követi az információgyűjtés-kondíciók összehasonlítása (45). További sorrend: betétlekötés vagy felmondás (23), árfolyam lekérdezés (19) és egyéb (10).

Az online banki szolgáltatásokat a használók 47 százaléka leginkább otthonról szokta igénybe venni, a munkahelyéről 38, egyéb helyről pedig 12 százaléka. A telefonos banki szolgáltatásokat igénybe vevők száma Netsurvey adatai szerint 315 ezer fő.

A kutatás legfrissebb eredményei szerint az online bankolás inkább hódít a férfiak, mint a nők körében. A használók aránya a nemek között ugyanis kétharmad-egyharmad. Az internetes bankolás további terjedése részben attól várható, hogy a világhálóhoz hozzáférők jelenlegi másfél milliós tábora tovább bővül.

Szintén az online bankolók táborát növelné, ha a bankok hatékonyabban tájékoztatnák ügyfeleiket, ugyanis a leggyakoribb internetezők 22 százaléka nem tudja, hogy fő bankja nyújt-e egyáltalán online banki szolgáltatást. További 10 százalék pedig azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint fő bankja nem nyújt ilyen szolgáltatást.

Az internet leggyakoribb használói között azokat, akik nem élnek az online bankolási lehetőségekkel, megkérdezték az okokról. Legtöbben azt az indokot mondták, hogy személyesen egyszerűbb elintézni a dolgokat (32%); majd hogy nem tartják biztonságosnak (30%); illetve hogy ritkán kell pénzügyeket intézniük (29%).

Jellemző, hogy a bankok online ügyfeleinek kétharmada naponta használja az internetet, egyharmada pedig hetenként többször.

A táblázat kérdése: Tervezi-e használni a jövőben az online banki szolgáltatásokat? - megoszlás a lakóhely településtípusa szerint. Adatok százalékban.

Településtípus

Igen

Nem

Nem tudom

Leggyakoribb internetezők átlaga

28

24

46

Budapest

31

24

42

Megyeszékhely

25

32

42

Város

34

20

43

Község

19

16

65

(forrás: Netsurvey Internetkutató Intézet)

Táblázat kérdése: Mire használja a telefonos banki szolgáltatásokat? - az egyes korcsoportokra bontva.

Életkor

Számla-egyenleg lekérdezése

Információgyűjtés, kondíciók összehasonlítása

Árfolyam lekérdezés

Forint-átutalási megbízások

Betétlekötés, betétfelmondás

Egyéb

Leggyakoribb internetezők átlaga

90

22

9

32

17

21

15-29 éves

95

20

9

29

18

19

30-39 éves

84

19

4

42

18

20

40-49 éves

83

25

8

26

10

31

50 éves és idősebb

89

28

26

41

21

17

(Forrás: Netsurvey Internetkutató Intézet)

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Netsurvey Internetkutató Intézet

Bank - az Üzleti Negyed melléklete