Közgyűlési csalásra gyanakszik a Vivendi

Vágólapra másolva!
Hackerek ellen tett feljelentést a Vivendi, miután múlt heti közgyűlésén gyanúsan sok tartózkodó szavazatot regisztrált az informatikai rendszer; a cég tulajdonosai ezért többek között elutasították a vállalatvezetők részvényopciós ösztönzőrendszerét - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A szavazások során a részvényesek mintegy 20 százaléka tartózkodott, ami a vonatkozó francia jogszabályok szerint a javaslatok elutasítását jelenti. Miután a Vivendi képviselői konzultáltak néhány nagyobb részvényessel, akik szintén értetlenségüknek adtak hangot a szavazás kapcsán, a vállalat feljelentést tett informatikai csalás miatt. A világ második legnagyobb médiavállalata szerint az ügy rendkívül súlyos, mivel minden tőzsdei cég elektronikusan összesített közgyűlési határozata megkérdőjelezhetővé válik, ha a számítógépes csalás gyanúja beigazolódik.

A Vivendi az ügy lezártáig nem fizet osztalékot, és a társaság hétfői igazgatói ülésén dönt a megismételt közgyűlés időpontjáról.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Vivendi