Monetáris válságot okoznak a segélyek Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Egyelőre gyengítik Afganisztán pénzügyi rendszerét az országba áramló segélyek: a helyi valuták erősödése megnehezíti az ország területén tevékenykedő segélyszervezetek működését, és ellehetetleníti a határ menti kereskedelmet - derül ki a BBC elemzéséből. Szakértők szerint azonban a gazdaság élénkülése elsősorban az időjárás függvénye.
Vágólapra másolva!

A Világbank számításai szerint a következő 10 évben mintegy 15 milliárd dollár szükséges Afganisztán újjáépítéséhez. A csütörtökön kezdődő költségvetési év legfontosabb gazdaságpolitikai feladatai az ideiglenes afgán kormány és a nemzetközi szervezetek szerint is a segélyek elosztásának és az államigazgatás működésének megszervezése, az ország költségvetésének elfogadása és az afgán monetáris rendszer felépítése.

A segélyek miatt gyengül a dollár

A most kezdődő pénzügyi évben több mint egymilliárd dollárnyi segély áramlik Afganisztánba, de már az elmúlt hónapokban a gazdaságba került dollármennyiség is komoly problémákat okozott az ország pénzügyi rendszerében. A politikai optimizmus és a valutabeáramlás együttes hatására az afgáni árfolyama kétszeresére erősödött: egy dollárért most 35 ezer afgánit adnak a tavaly szeptemberi mintegy 70 ezer után.

Mindez azt jelenti, hogy dollárban számítva jelentősen drágult az élet, és mivel az országba visszatelepült több mint száz segélyszervezet költségei dollárban jelentkeznek, lehetőségeik - bár a gazdaság élénkülni látszik - egyre korlátozottabbak. A Gyermekek Megmentéséért nevű szervezet például szeptember 11-e előtt havi 500 dollárért bérelte kabuli irodáját, aminek az ára jelenleg 6000 dollár.

Az afgán valuta erősödése súlyos csapást jelent a Pakisztánnal folytatott kereskedelemből élők számára is, ami a gazdaság egészét tovább gyengíti: a mezőgazdaságon kívül ugyanis ez az egyetlen működő része az afgán gazdaságnak.

Egységes valutára volna szükség

A dollár iránti bizalom azonban nem ingott meg, mert egyrészt nem tudható, hogy a gazdasági körülmények meddig maradnak változatlanok, másrészt Afganisztánban több - a Nemzetközi Valutaalap szerint három - valuta van forgalomban, amelyeket kibocsátóik - különböző tartományok és pénzintézetek - korlátozás nélkül hoznak forgalomba.

Az afgán átmeneti kormány számára nyilvánvaló, hogy a gazdaság működőképességének biztosítása érdekében egységes pénzre van szükség, de ennek bevezetése és minden politikai erővel való elfogadtatása nem tűnik egyszerű feladatnak.

Az időjáráson múlhat a fellendülés

Afganisztán számára az időjárás azonban sokkal fontosabb, mint a fenyegető monetáris válság. Gareth Price, az Economist Intelligence Unit szakértője a BBC-nek azt mondta: a fellendülés attól függ, hogy mikor ér véget az aszály.

Felmérések szerint a mezőgazdaság idei termése a szokásos harmada lesz a szárazság és a vetőmaghiány miatt, és a segélyszervezetek szerint Afganisztán még legalább egy évig rendkívüli élelmiszersegélyre szorul.

(Üzleti Negyed)