A piac szerint tavaly 3,9 százalékkal nőtt a GDP

Vágólapra másolva!
A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly a negyedik negyedévben 3,5 százalékkal nőtt Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP), így ha október és december között az átlagos szakértői előrejelzésnek megfelelő volt a GDP bővülése, a tavalyi év egésze 3,9 százalékos gazdasági növekedést hozott.
Vágólapra másolva!

Az adatokat pénteken hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Napi Gazdaság nyolc makroelemző megkérdezésével készített felmérése szerint a piac átlagosan 3,5 százalékra teszi a GDP tavalyi negyedik negyedéves növekedését. Amennyiben október és december között az átlagos várakozásnak megfelelő volt a gazdasági növekedés, úgy a 2001-esesztendő egésze 3,9 százalékos GDP-bővülést hozott. Egy évvel korábban még 5,2 százalékos növekedési rátát jegyzett fel a statisztika.

A leginkább optimista vélemény szerint a negyedik negyedévben 4 százalékos volt a gazdasági növekedés, míg a legkevésbé bizakodó prognózis alapján a bruttó hazai termék mindössze 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet: a szélsőértékek kiszűrésével számított átlag 3,5 százalék. Az első három negyedévben folyamatosan lassult a növekedési ütem: az első három hónap még 4,4 százalékos bővülést hozott, július és szeptember közötti időszakban azonban már csak 4,0 százalékos rátát regisztrált a KSH, a harmadik negyedévben pedig 3,7 százalékot.

Az elemzők többsége szerint a tavalyi negyedik negyedévben a lakossági fogyasztás nagyjából a korábbi negyedévekben feljegyzett dinamikával - azaz megközelítőleg 4,2-4,6 százalékkal - bővült, a végső fogyasztás növekedése 3,5-4,0 százalék körül alakult, az export pedig 2-4 százalékponttal magasabb növekedési ütemet mutatott fel az importnál. A GDP felhasználási oldala egyik fontos komponensének számító beruházási dinamikával kapcsolatban már korántsem ilyen nagy az egyetértés.

A beruházási dinamikával kapcsolatos elemzői prognózisok - a korábbi negyedévekhez hasonlóan -ezúttal is kifejezetten széles skálán mozogtak, hisz van olyan szakértő, aki visszaesésre számít, de olyan is akad, aki csaknem 5 százalékos éves növekedést vár.

A beruházási statisztika előrejelzését nehezíti, hogy nem teljesen egyértelmű, mit számol el a KSH a készletek, és mit a beruházások között - mutattak rá többen is. A megkérdezett elemzők közel fele úgy véli, hogy év/év alapon a beruházások stagnálásáról számol majd be a KSH, de van, aki visszaesést valószínűsít, és akad olyan elemző is, aki jelentős - csaknem 5 százalékos - emelkedést prognosztizál.

Ajánlat:

KSH

Nem hiányzik a könyvtárából?