A G7 csoport pénzügyi vezetői optimisták

Vágólapra másolva!
A világ legfejlettebb országaiban javultak a gazdasági kilátások az utóbbi hónapokban, de még további lépésekre van szükség ahhoz, hogy tartós legyen a kilábalás a recesszióból - állapították meg a világ hét legfejlettebb országának (G7-ek) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei szombaton, kétnapos ottawai tanácskozásukat zárva.
Vágólapra másolva!

Éberek maradunk, és valamennyien megtesszük a szükséges intézkedéseket a tartós és erős fellendülés előmozdításának céljából - hangsúlyozták a találkozó résztvevői közös közleményükben. Nem nevesítve, tehát közvetett formában a japán jen értékvesztésére utalva megerősítették, hogy továbbra is szoros figyelemmel követik a pénzpiacokat, és a megfelelő módon együttműködnek.

A G7-ek méltatták a súlyos gazdasági válsággal küszködő Argentína jó irányba tett lépéseit, de egyúttal felszólították a latin-amerikai országot, hogy működjön együtt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a nemzetek közösségével egy, "a pénzügyi és szociális téren is életképesnek bizonyuló gazdasági reformprogram kidolgozásának érdekében".

A G7-ek áttekintették azokat a lehetőségeket is, amelyek révén a világ legszegényebb országai a jövőben nagyobb mértékben integrálódhatnak a világgazdaságba. Megerősítették: a hetek a többi donorországgal együtt továbbra is dolgoznak annak a kérdésnek a rendezésén, miként lehetne feltölteni a legszegényebb országokat támogató Nemzetközi Fejlesztési Szövetség (a Világbank leányvállalata) pénzalapjait. Hangsúlyozták azonban, hogy hatékonyabban kell felhasználni a fejlesztési támogatásokat, illetve az ezekben részesülő országoknak vállalniuk kell lényegi politikai reformok végrehajtását, a közügyek megfelelő irányítását és a jogállamiság megteremtését.

A G7-ek aláhúzták azt is, hogy a magánszektornak nagyobb részt kell vállalnia a nemzetközi pénzügyi válságok megelőzésére és megoldására tett erőfeszítésekből. A miniszterek és jegybankkormányzók elégedetten nyugtázták, hogy 50 országban több mint 100 millió dollárt zároltak a szeptember 11-ei Amerika-ellenes terrormerényletek után indított nemzetközi küzdelem keretében. Megállapították, hogy a terrorizmust finanszírozó források elzárásának terén jelentős előrelépés történt, de a siker érdekében még további intézkedésekre van szükség. A szorosabb együttműködés jegyében döntöttek arról, hogy kidolgoznak egy rendszert az információk cseréjére, illetve a pénzintézetek ellenőrzésére. Egyúttal cselekvésre szólították fel azokat az országokat, amelyek még nem hozták összhangba törvénykezésüket a terrorizmus elleni harcot pénzügyi téren segítő célkitűzésekkel és lehetőségekkel.

A G7 tanácskozásán, a csoport tagjain, az Egyesült Államokon, Franciaországon, Japánon, Kanadán, Nagy-Britannián, Németországon és Olaszországon kívül jelen voltak az Európai Unió, a Világbank, az IMF, valamint Oroszország képviselői is. A hetek hangsúlyozták, hogy a jelentős strukturális reformokat végrehajtó és erős gazdasági növekedést mutató Oroszországnak hamarosan csatlakoznia kell a Világkereskedelmi Szervezethez. Egyben arra bátorították Oroszországot, hogy lépjen előre a pénzügyi szektor megerősítésében, a vállalatok egymás közötti elszámolási rendszerének és a befektetési légkörnek a javításában, valamint a terrorizmust finanszírozó források elleni harcban.

(Magyar Hírlap)