Davosi Világgazdasági Fórum: vita a fellendülésről

Vágólapra másolva!
Homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények hangzottak el a davosi világgazdasági fórum New Yorkba áthelyezett idei gyűlésének csütörtöki nyitó napján arról, hogy egyáltalán megkezdődött-e a kilábalás a recesszióból. Míg egyesek szerint ennek semmi jele, mások úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság meredek ívű fellendülés küszöbén áll.
Vágólapra másolva!

Stephen Roach, a Morgan Stanley befektetési ház főközgazdásza felszólalásában azt mondta: aggasztónak tartja a burjánzó amerikai folyómérleg-hiányt, a gyenge megtakarítási rátákat, a háztartások eladósodottságát, és azt, hogy az amerikai részvénypiacok jelenős részén megint kezd kialakulni "valami ostoba árfolyambuborék".

Roach szerint a fellendülés nem kezdődött el. A Morgan Stanley vezető szakértője azt mondta: 0,2 százalékos GDP-értéknövekedésre alapozva túlzás azt állítani, hogy az amerikai gazdaság megindult felfelé (előző nap tették közzé, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az előzetes becslés szerint a várt 1,0 százalékos csökkenés helyett 0,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság kibocsátása). A szakértő szerint inkább széleskörű deflációtól kell tartani; ez az utóbbi hat recesszió közül ötre jellemző volt.

A Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet főközgazdásza és alelnöke azonban azt mondta, hogy 2002 második felében az amerikai gazdaság erőteljes fellendülésére lehet számítani, és ez a többi világgazdasági erőcentrumot is kiemeli a stagnálásból. Gail Fosler szerint a vállalati szférában is "a profitok meglepő mértékű javulása" valószínű. Ugyanígy vélekedett Jacob Frenkel, a Merrill Lynch International befektetési ház elnöke is.

Ugyancsak derűlátásának adott hangot Stanley Fischer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgató-helyettese és jelenlegi tanácsadója. Fischer a CNBC tévének a fórum helyszínéről azt mondta: az amerikai gazdaság valószínűleg közel jár már a mélyponthoz, és a világgazdaság is még az idén növekedésnek indul.

(MTI)