Ötvenmilliárdba kerülhet a külső üzletrészek felvásárlása

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint 50 milliárd forintból megoldható a külső üzletrészek, illetve a nyugdíjasok által birtokolt papírok megvásárlása - közölte Kékkői Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára szerdán az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén. Az államtitkár elmondta, hogy január 25-ig 150 ezer külső üzletrész-vásárlást bonyolítottak le, mintegy 20 milliárd forint értékben.
Vágólapra másolva!

A testület az FVM politikai államtitkárát a szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról, illetve az agrártörvény-csomag végrehajtásáról hallgatta meg. A meghallgatáson az államtitkár elmondta: a korábbi előrejelzéseknél jóval kevesebb pénzből - mintegy 50 milliárd fointból - lehet megvásárolni a külső üzletrészesek, illetve a nyugdíjasok üzletrészeit. Ennek okát abban látja, hogy kevesebb felajánlás érkezett, mint amennyire számítottak.

Január 25-ig összesen valamivel több, mint 150 ezer külső üzletrész-vásárlást bonyolítottak le, mintegy 20 milliárd forint értékben. Ez az agrártárca számításai szerint mintegy 90 százalékos vételi arányt jelent. A nyugdíjasok által birtokolt üzletrészekből mintegy 32 ezer felajánlás érkezett a Magyar Fejlesztési Bank Üzletrész-hasznosító Kft.-jéhez (MFBÜ).

Kékkői Zoltán jelezte azt is, hogy a felszámolás, illetve a csődeljárás alatt álló szövetkezeteknél lévő üzletrészeket is fel kívánja vásárolni az állam. Országosan eddig egyébként 124 szövetkezet élt az üzletrészek elővásárlási jogával, amelyek több mint 13 ezer ügyletet bonyolítottak le, 1,7 milliárd forint értékben.

Az agrártövény-csomaggal kapcsolatban a politikai államtitkár kiemelte, hogy a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény módosításának célja elsődlegesen az osztatlan közös tulajdon megszüntetése volt. Jelenleg ugyanis még ilyen tulajdonban van mintegy másfél millió hektárnyi föld.

A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról szóló országgyűlési határozat végrehajtását elemezve Éder Tamás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára úgy fogalmazott, hogy azt az agrárrendtartási törvény keretein belül nem lehet megoldani, mivel a jelzett törvény elsősorban a piaci zavarok elhárítását szolgálja. A termelői biztonságot több törvény felülvizsgálatával és módosításával lehet csak elérni - mondta.