Lezárulhat az energetikai fúziók kora

Vágólapra másolva!
Alábbhagyott az egyesülési-felvásárlási láz az energiaszektorban. Bár a német E.On 13,8 milliárd dolláros ajánlata a brit Powergen megvételére az iparág egyik csúcsüzletét jelentette, a világon lebonyolított ügyletek összértéke csak megközelítette a 2000 évben regisztrált rekordot, vagyis a 39 milliárd dollárt. Érdekesség, hogy az energiaszektor átalakulása most leginkább Európára koncentrálódik: az ügyletek értékének 80 százalékát a vén kontinens cégei bonyolították le egymás között.
Vágólapra másolva!

Számban és értékben egyaránt csökkent az energiaszektorban kötött üzletek száma az elmúlt évben. A PriceWaterhouseCoopers friss tanulmánya szerint a 2000 évben regisztrált 180-nal szemben tavaly mindössze 115 vállalategyesülési és -felvásárlási üzlet köttetett világszerte. A nyélbe ütött ügyletek összértéke azonban csaknem változatlan szinten maradt, és megközelítette a 39 milliárd dollárt. Ebben nagy része volt a szektor "megaüzletének" tartott E.On-Powergen-megállapodásnak, amelynek keretében a német energiaóriás 13,8 milliárd dollárért vette meg a brit céget. A 2000-es év eredményei között érdekes módon szintén szerepelt a Powergen, amely azonban akkor az amerikai LG&E Energy felvásárlására tett ajánlatot 3,2 milliárd dollár értékben.

A többi ügylet értéke azonban jócskán csökkent, ami azt bizonyítja, hogy még a terjeszkedő cégek is átgondolták stratégiájukat, és megfontoltabbak a vállalatfelvásárlások területén. (A képet tovább árnyalja, hogy 28 ügylet értékét a felek nem hozták nyilvánosságra - így elméletben még az is megeshet, hogy a tavalyi év rekordot döntöttÉ) A tavalyi évben az európai cégek és ügyletek száma egyaránt jelentősen nőtt. Az energiaszektor legnagyobb tíz üzletéből hetet a kontinensen belül kötöttek, sőt a nyilvánosságra hozott üzletek teljes összegének 80 százaléka "európai" - vagyis a vevő és az eladó is itteni illetőségű. Ez az érték jelentősen felülmúlja az egy évvel korábbi szintet, amikor is az ajánlattevőknek 54, a felvásárlási célpontoknak pedig 29 százaléka volt európai cég.

A legfrissebb fúziós hír, hogy megegyezett egymással Kanada két vezető - s eddig egymással rivalizáló - energetikai társasága. A PanCanadian Energy és az Alberta Energy tervezett, és vasárnap bejelentett egyesülésével az ország legnagyobb, a piac által 20 milliárd kanadai dollárra becsült értékű cége jöhet létre. A közös céget EnCana névre keresztelnék, és - legalábbis a bejelentés alapján - a világ első számú független olaj- és gázszolgáltatója lenne, a vállalkozás értéke, a készletek, illetve a termelés szempontjából. Az EnCana 210 milliárd köbméternyi földgáz mellett 1,3 milliárd barrel olajkészlet birtokosa lesz. A cég Nyugat-Kanadában, az Északi-tengeren, a Sziklás-hegységben (azaz az USA-ban), és Latin-Amerikában rendelkezik kitermelési koncessziókkal.

SzaP-PK

(Magyar Hírlap)