A jegybank 5,2 százalékos inflációra számít

Vágólapra másolva!
Az idén az éves átlagos infláció 5-5,5 százalékos lesz - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. Hozzátette: a jelenlegi információk alapján 5,2 százalékos éves pénzromlási ütemre lehet számítani, és decemberre az éves infláció 4,5 százalékra csökken.
Vágólapra másolva!

A jegybankelnök elmondta: szakértők véleménye szerint az olajár az első fél évben várhatóan 20 dollár alatt marad hordónként, 2002 második felében viszont az élénkülő világgazdaság hatására 20 dollár fölé emelkedik.

Képviselői kérdésre válaszolva Járai Zsigmond elmondta, hogy a Széchenyi-terv bevezetése és megvalósítása a jegybank szerint helyes döntés volt. A központi bank azonban felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a költségvetés nem mindig élhet a gazdasági élénkítés eszközével, de ezzel a kormány is tisztában van.

(MTI)

Ajánlat:

MNB