Elsőként Hollandia állt át teljesen az euróra

Vágólapra másolva!
Az euróövezet 12 országa közül elsőként Hollandia állt át teljesen az új közös fizetőeszközre, az euróra. Vasárnaptól minden tranzakciót euróban kell végrehajtaniuk a holland polgároknak, és bárki, aki guldennel fizet, vagy guldennel számol, bírság megfizetésére számíthat.
Vágólapra másolva!

Már az eurókészpénzre való átállást követő első hetekben is sok bolttulajdonos kizárólag a közös valutát fogadta el, mert Hollandia - a többi euróövezetbeli országgal ellentétben - csupán egy hónapnyi időt hagyott a teljes átállásra. A kiskereskedők egybehangzó véleménye szerint azonban már az elmúlt hétvégén, szombaton a gulden teljesen eltűnt az utcákról, mivel a vásárlók utolsó régi valutáikat is elköltötték - írja a BBC.

A Holland Statisztikai Hivatal felmérése szerint egyébként az átállást nem követte számottevő drágulás. Ennek ellentmond, hogy a lakosság mintegy kétharmada úgy véli: az árak kis mértékben ugyan, de emelkedtek.

A holland pénzügyminisztérium a bank- és kiskereskedelmi szektorokkal egyetértésben ennek ellenére úgy véli, hogy az átállás - eltekintve néhány apróbb nehézségtől - sikeres és problémamentes volt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

EURO
(Az Üzleti Negyed melléklete)