Lehangoló McDonald's-negyedév

Vágólapra másolva!
A McDonald's Corp. nettó nyeresége, a cég csütörtöki bejelentése szerint a tavalyi utolsó negyedben 40 százalékkal csökkent, s ezzel immár ez az ötödik egymást követő negyed, amikor a gyorsétterem-óriás hanyatlást kénytelen elkönyvelni. A forgalom Ázsiában és Latin-Amerikában jelentősen visszaesett.
Vágólapra másolva!

A társaság nettó nyeresége 271,9 millió dollárra, részvényenként 21 dollárcentre esett a negyedben az egy évvel korábbi 452,0 millió dollár után.

A tavalyi teljes évre számított nettó nyereség 17 százalékkal 1,64 milliárd dollárra csökkent, azaz egy részvényre 1,25 dollárra a 2000. évben termelt 1,98 milliárd dolláros, egy részvényre 1,46 dolláros nettó profittal szemben.

Az Egyesült Államokban a forgalom a negyedik negyedben 3 százalékkal, 4,98 milliárd dollárra nőtt, míg Európában 10 százalékos forgalomnövekedéssel a cég 2,4 milliárd dollárt termelt.

Ugyanakkor ezek a régiók nem tudták kellőképpen ellensúlyozni a latin-amerikai és ázsiai forgalomcsökkenést: a latin-amerikai gazdasági problémák az ottani forgalmat 12 százalékkal húzták le, s Ázsiában is 10 százalékos forgalomcsökkenés volt tapasztalható.

(MTI)