Büntetővámok Ukrajnával szemben<BR/>

Vágólapra másolva!
Büntetővámok formájában súlyos kereskedelmi szankciókat rótt ki tegnap Ukrajnára az Egyesült Államok. Az egyes számítások szerint akár 470 millió dolláros veszteséget jelentő büntetés meghozatalát az ukrán CD-ipar törvényi szabályozásának elégtelenségével magyarázta az amerikai kormányzat.
Vágólapra másolva!

Beváltván korábbi fenyegetéseit súlyos kereskedelmi büntetőintézkedéseket rótt ki Ukrajnára az Egyesült Államok kormányzata. A keleti szomszédunk ellen tegnap hozott ideiglenes szankciók elsősorban az Amerikába irányuló fűtőolaj-, illetve acél- és egyéb fémexportot érintik, 100 százalékos büntetővám formájában. Amerikai becslések szerint az intézkedések évente mintegy 470 millió dolláros (1 dollár = 275 forint) kárt okozhatnak az ukrán gazdaságnak, s akár több ezer munkahelyet is veszélybe sodorhatnak. Ukrán források ugyanakkor 75-200 millió dollárra becsülik a szankciókból származó várható veszteségek éves értékét.

Az mindenesetre nem állítható, hogy az amerikai lépés váratlanul érte volna az ukrán illetékeseket. Az Egyesült Államok kormányzata, valamint a zeneipar nagyhatalmú nemzetközi érdek-képviseleti szerve, az IFPI ugyanis az elmúlt napokban újra és újra figyelmeztette az ukrán kormányzatot, hogy a múlt hét végén az ukrán parlament (Rada) által a CD-ipar "rendbetételének" céljából meghozott törvény korántsem felel meg a "minimálisan elvárható" feltételeknek. A Rada által hosszas egyeztetések és heves viták után elfogadott törvény bár bizonyos mértékig rendezi az ukrán CD-gyártók helyzetét, különös tekintettel a szerzői jogok védelmére, ám - az amerikai kormányzat és az IFPI szerint - nem tartalmaz kellő garanciákat az általánosan elterjedt "kalózkodás" megállítására.

Pedig Ukrajna bizony hosszú évek óta a "CD-kalózok" európai fellegvárának számít. Számítógépes programok, zeneszámok - keleti szomszédunk kisebb-nagyobb, amatőrebb-professzionálisabb "vállalkozói" előtt semmi sem szent. Sőt, a "kalózmentalitás" olyannyira elterjedtnek számít, hogy amúgy szerzői jogilag tiszta, legális üzleteket lebonyolító nagyvállalatok is busás hasznot húznak az enyhén szólva kifogásolható gyakorlatból. A kijevi amerikai nagykövetség adatai szerint az illegálisan gyártott CD-k száma tavaly egyébként meghaladta a 70 milliót, ami nagyságrendekkel nagyobb az 5 millió darabra rúgó keresletnél. Kijev feketepiacain a lemezek darabját pedig 2 dollár körüli áron "mérik", s még a legális zeneboltokban sem kerülnek többe 4 dollárnál.

Az amerikai kormányzat természetesen régóta hangoztatta mindezzel kapcsolatos neheztelését, ami a becslések szerint az amerikai jogtulajdonosoknak okozott évi 200 millió dolláros - az elmaradt szerzői jogból származó - kár tükrében nem is olyan véletlen. A deklarációk szintjén az ukrán illetékesek persze mindig rendkívül megértőnek bizonyultak, ám a hangzatos szavakat sohasem követték konkrét tettek. Az Egyesült Államok kormányzata most azt reméli, hogy a lecke talán elég ahhoz, hogy az ukrán törvényhozók, illetve a kormányzat radikális fordulatot hajtson végre "kalózkodással" kapcsolatos viszonyában.

Molnár Sándor

(Magyar Hírlap)