Élénkülő befektetések Horvátországban

Vágólapra másolva!
Több multinacionális nagyvállalat - így a Deutsche Telekom, az UniCredo és az Allianz - jelentős befektetése jelzi: Nyugat-Európa pénzügyi körei bíznak a horvát gazdaság mihamarabbi élénkülésében. A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a sikerben nagy szerepe van a két éve hatalomra került kormány külpolitikájának és jelentős gazdasági reformjainak.
Vágólapra másolva!

Tízszeresére nőtt egy év alatt az az összeg, amit külföldi vállalatok horvát cégek megvásárlására fordítottak: a Bloomberg adatai szerint 2000-ben mindössze 100 millió dollárért vásároltak fel horvát cégeket, míg tavaly 1 milliárd dollárt költöttek akvizíciókra.

Nagyok is érdeklődnek

A Deutsche Telekom tavaly 500 millió euróért 51 százalékosra növelte korábbi 35 százalékos tulajdoni arányát a Hrvatski Telekomban, az ország legnagyobb távközlési cégében. A német mamutvállalat arra számít, hogy 2004-re a mobiltulajdonosok száma eléri a lakosság 45 százalékát, míg internetezni a horvátok 20 százaléka fog. Jelenleg a lakosok 30 százalékának van mobilja, és mindössze 7 százalékuk használja a világhálót.

Az ország pénzintézeteinek 90 százaléka már külföldi tulajdonosoké. A második legnagyobb olasz bank, az UniCredo és a legnagyobb német biztosítótársaság például októberben vásárolta meg a legnagyobb horvát bank, a Zagrebacka Bank 80 százalékát, így a hitelintézet teljes egészében a külföldi befektetőké lett.

Szakértők szerint a befektetők érdeklődése töretlen marad idén is: a horvát kormány 2002-ben áramszolgáltatók, biztosítók, újabb bankok és turisztikai cégek magánosítását tervezi.

A külpolitika segíti a növekedést

A Bloomberg emlékeztet: a 4,3 millió lakosú Horvátország gazdasága tavaly az első háromnegyed évben 4,3 százalékkal bővült éves összevetésben, de a munkanélküliség továbbra is rekordmagasságú, 22 százalékos. Kedvező jelként értékelhető, hogy a GDP növekedésében nagy szerepe volt a beruházások 7,4 százalékos bővülésének, és a mérséklődő infláció olcsóbb hitelekhez segíti a gazdasági szereplőket.

A kormány is számos intézkedést hozott a gazdaság átalakítása érdekében: a kabinet bezárt számos fizetésképtelen bankot, szigorította a pénzügyi szolgáltatások szabályozását, így a szektor átláthatóbbá és vonzóbbá vált a befektetők számára. A kabinet jelentősen - 35-ről 20 százalékosra - csökkentette a társasági adó mértékét, és a befektetők számára kedvezően módosította a vállalatfelvásárlási szabályokat is.

A Bloomberg elemzése szerint a sikerben jelentős szerepe van Ivica Racan két éve hatalomra került kormánya külpolitikájának: az új kabinet együttműködik a nemzetközi közösséggel, és hajlandó volt háborús bűnökkel vádolt katonatisztek kiadására is. Elemzők szerint Horvátország az EU-csatlakozás közeledtével egyre vonzóbb befektetői célpont lehet.

A politikai stabilitás leginkább a turizmus területén éreztette hatását: az ország idegenforgalmi bevételei 2000-ben 48, tavaly pedig további 11 százalékkal emelkedtek.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Horvátország kiheverte a háború okozta gazdasági sokkot
(2001. augusztus 9.)