Hiánycikk az APEH-nyomtatvány

Vágólapra másolva!
Mind az áfabevalláshoz, mind pedig a munkavállalók nyilatkozataihoz szükséges nyomtatvány egyelőre hiánycikknek számít a postai kirendeltségeken. Emellett a Népszava felméréséből az is kiderült: általános tendencia, hogy valamennyi adónyomtatvány csak kis számban kapható a fiókokban. A kiskereskedők sok esetben a feltüntetett árnál drágábban értékesítik a nyomtatványokat.  
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta, az Állami Nyomda, a Szikra Lapnyomda és a Gyomai Kner Nyomda konzorciuma nyerte el tavaly az adóhivatal által az adónyomtatványok gyártására és forgalmazására kiírt tendert. A nyertes pályázó vállalta, hogy a tavalyi árnál az idén 21 százalékkal olcsóbban árulja majd a bevallásokat és a formanyomtatványokat. Ez az adózóknak pénzben könnyebbséget, időben viszont többletráfordítást jelent. Felmérésünkből ugyanis kiderült, a postahivatalok egyelőre nem tervezik, hogy külön ablakokat nyitnának a nyomtatványvásárlóknak. A Népszava körkérdésére nem egy kiemelt forgalmú postahivatalban azt a választ kaptuk, hogy inkább valamelyik nyomtatványboltban érdeklődjünk a bevallások iránt, mivel a szóban forgó űrlapok még nem érkeztek meg. Nem árt tudni, hogy egyelőre minden településen - illetve a fővárosi kerületekben -, kizárólag a központi postahivatalokban lehet hozzájutni a szükséges dokumentumokhoz. A kiemelt helyeket a posta internetes honlapján közzétette.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vidéki hivatalok sok esetben felkészültebbek, mint a forgalmasabb budapestiek. Összességében elmondható, hogy a postahivatalok eddig nem kaptak elég nyomtatványt, erre az illetékesek szerint csak a hónap végén kerül majd sor. A postahivatalokban valamennyi nyomtatványt időben be lehet majd szerezni - ígéri Szász Katalin, a posta tájékoztatási igazgatója. A lap kérdésére hozzátette: az űrlapokat mindenhol a rajtuk feltüntetett áron értékesítik.

A nyomtatványkereskedők már a pályázat eredményének kihirdetésekor tartottak attól, hogy a posta mint elsődleges forgalmazó által kínált feltételek kedvezőtlen helyzetbe hozzák őket. Aggodalmuk be is igazolódott, mivel a korábbi 80-100 százalékos haszon helyett a posta szerződésajánlata szerint legfeljebb 30 százalékot tehetnek zsebre. A nyomtatványboltosok azért sérelmezik az árrés szűkítését, mert annak nagy része korábban a selejtezés költségeit fedezte.

A jogszabályváltozások miatt ugyanis minden évben más űrlapokat kell forgalmazni, ezért nagy mennyiségű eladhatatlan nyomtatvány marad a nyakukon. Így aztán nem egy nyomtatványboltban azt tapasztalhatja az adózó, hogy a nyomtatványon feltüntetett árnál drágábban - sok esetben a tavalyi áron - árulják az űrlapokat. Ezt a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől kapott információnk szerint megtehetik. A kikötés csak annyi, hogy a vásárlókat előzetesen - vagy felárazással, vagy kiírással - előzetesen tájékoztatni kell a tényleges fogyasztói árról.

A postának még az árcsökkentés mellett is jól jövedelmezhet az új üzletág. A posta nem került monopolhelyzetbe, miután három nyomdával együtt nyerte el a pályázatot. Elképzelhető, hogy egy új cég megjelenése a piacon érdeksérelmeket okoz, de a versenyt semmiképpen nem torzítja. Egy áfanyomtatványt megközelítően bruttó 62 forintért lehet előállítani, aminek a nagykereskedői ára eddig 100 forint volt, a kiskereskedők pedig 210 forintért értékesítették. Most a posta 178 forintos fogyasztói árat szabott meg, aminél legfeljebb 30 százalékkal kevesebbért juthatnak hozzá a nyomtatványokhoz a nagykereskedők. A haszonnak megközelítően a felét engedik át a nyomtatványboltosoknak, akik kevesebb mint 20 forintot nyernek az üzleten.

Minden aktuális formanyomtatványt elküldött már a nyomdákba az adóhivatal - tudtuk meg Vámosi-Nagy Szabolcstól, az APEH elnökhelyettesétől. Rengeteg időt és pénzt spórolhatnak meg azok, akik az internetről letöltött űrlapokon készítik el bevallásukat. Valamennyi éves nyomtatvány - egyebek között a februárban esedékes áfabevallás is - ugyanis megtalálható az adóhivatal honlapján.

(Népszava)

Ajánlat:

Adó
(az Üzleti Negyed rovata)