Vágólapra másolva!
A Széchenyi-terv keretében 2001-ben kiírt pályázatokon a nyertesek összesen 94,2 milliárd forint támogatást kaptak. A Gazdasági Minisztériumhoz összesen 13 600 páláyzat érkezett, és 7300 nyertes pályázatra megítélt támogatások 29 ezer új munkahelyet teremtettek. A legtöbb nyertes az energiatakarékossági programra pályázók közül került ki, a támogatás összegét tekintve pedig a vállalkozáserősítő program végzett az élen.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi-terv első évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Nagy Róza, a Gazdasági Minisztérium közgazdasági államtitkára elmondta: a megítélt 94 milliárd forint segítségével 386,6 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 29 ezer új munkahely létesül. Az odaítélt támogatásból eddig mintegy 5 milliárd forintot utaltak át a nyerteseknek. Hozzátette: a 2001-es pályázatok kerete 123 milliárd forint, a december 31-ig beérkezett pályázatok közül még négyezer vár még elbírálásra.

A vállalkozáserősítő, a lakás-, a turizmusfejlesztési, valamint a regionális gazdaságépítési programhoz kapcsolódóan 2001-ben összesen 13 600 pályázat érkezett a Gazdasági Minisztériumba, több mint 160 milliárd forint támogatási igénnyel.

A tavaly beadott pályázatok 84 százaléka vidékről, 16 százaléka pedig Budapestről érkezett. A nyertes pályázatok 43 százaléka Kelet-, szintén 43 százaléka pedig Nyugat-Magyarországról, a fennmaradó rész a fővárosból érkezett. A megítélt támogatások 10 százaléka a fővárosra, a fennmaradó 90 százalék fele-fele arányban a Dunántúlra, illetve a Dunától keletre eső területekre jutott.

A győztes pályázók több mint 40 százaléka vállalkozás. Ezek több mint 55 milliárd forint támogatással 308 milliárd forint értéket meghaladó beruházást valósítanak meg, amely az összes beruházás 80 százaléka.

Az elmúlt évben az energiatakarékossági programra pályázók közül került ki a legtöbb, összesen 2895 nyertes. A megítélt támogatás összege szerint a vállalkozáserősítő program keretében osztották ki a legtöbbet, 31,3 milliárd forintot, és a megvalósuló beruházások értékét tekintve is ez a program volt a legsikeresebb, 211 milliárd forinttal.