Idén 3,6 százalékkal nőhet a szlovák gazdaság

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A szlovák pénzügyminisztérium prognózisa szerint az ország gazdasága 3,6 százalékkal nő 2002-ben a tavalyi - előzetes adat szerinti - 3,3 százalékos bővülést követően. Brigita Schmögnerova pénzügyminiszter a CTK cseh hírügynökségnek azt mondta, hogy 2003-ban 4,5 százalékosra gyorsul a GDP-növekedés üteme.

A pénzügyminiszter szerint a növekedés fő motorja a termelékenység emelkedése és a külföldi tőke beáramlásához kapcsolódó beruházási igény lesz. A szlovák gazdaság 2001 első kilenc hónapjában 3,1 százalékkal nőtt, 2000 egészében pedig 2,2 százalékkal.

(MTI)