Az infláció alatti mértékben drágul idén a casco

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a cascót kötő autósok száma, ami elsősorban az új, illetve legújabban már a használt autók hitelre vásárlásnak is köszönhető. A finanszírozók ugyanis a legtöbb esetben megkövetelik a lopáskárt is fedező cascót. Az idén a biztosítók általában az inflációnál kisebb mértékben emelik áraikat.
Vágólapra másolva!

A casco a biztosítási piac egyik legdinamikusabban fejlődő ágának számít a múlt évi adatok alapján. Tavaly az első három negyedévében 592 ezer cascót kötöttek, pedig egy évvel korábban még csak 514 ezret tartottak számon. Ugyanekkor a díjbevételek 39 milliárd forintról 48 milliárdra emelkedtek. Egy-két éve még csak az autók 13-14 százalékára kötöttek casco-biztosítást, ez arány tavaly tovább javult. A néhány évvel ezelőtt elindult jelenség egyik oka, hogy az új és a használt autók vásárlásakor is egyre általánosabbá váltak a különböző finanszírozási konstrukciók, márpedig ilyenkor a finanszírozó szinte mindig a casco megkövetelésével biztosítja magát az autó eltűnése, megsemmisülése esetére. Kedveltségüket a kamatok csökkenése tovább növelte. A casco-biztosítási állomány országos bővülésének fő oka azonban a növekvő vásárlóerő, vagyis a fogyasztás, amely az aktuálissá vált gépkocsicserék területén is érezteti hatását - fejtette ki Kálózdi Tamás, az Allianz Hungária Biztosító (AHB) cégvezetője.

Az AHB cascós állományának is körülbelül a felét a "finanszírozott" autók teszik ki. Az új gépkocsik értékesítésében tavaly újabb rekord dőlt meg, ez is emelte a casco-biztosítások számát. Tavaly mindezzel egy időben mintegy 50 ezer használt autó érkezett külföldről Magyarországra. Többségüket kereskedők hozták be, döntő részük nagy értékű és értékesítésre szánt autó volt. Finanszírozásukra ritkán nyílt lehetőség casco nélkül.

A piac bővülése mellett a cascóval foglalkozó társaságok köre is gyarapodott, így már az Európa Biztosítóval együtt nyolc társaságnál lehet ilyen biztosítást kötni. A cascóval biztosított autók zöme a teljesen új és a néhány, legfeljebb 4-5 éves autók közül kerül ki. A társaságok a biztosítási évfordulókon általában megemelik a díjakat. Az emelés nagysága változó, idén 4-8 százalék között mozog. A díjak elsősorban a szolgáltatások körétől, az önrésztől, a díjfizetés gyakoriságától és módjától, az autó életkorától, típusától és tulajdonosának lakhelyétől függ, illetve attól, hogy magánszemélyről vagy cégről van-e szó. A fővárosiak havi 10 ezer forint alatt nemigen tudnak cascót kötni, a vidékiek tarifái akár 20-40 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek.

A termékválasztékot a nagyobb biztosítók az 5-6 évesnél idősebb autókra is kibővítették, így náluk a szolgáltatások minőségének emelése, az elérhetőségi lehetőségek bővítése és a kiegészítő termékek kialakítása került napirendre.

Az autósok mintegy 56-57 százaléka az AHB-nél kötötte cascóját, így a társaság a múlt év végén 360 ezer szerződést tartott nyilván. A biztosító casco-díjbevételei 2001-ben 24 százalékkal 35,5 milliárd forintra nőttek. Az egy évnél régebbi szerződéssel rendelkezőknek az év során, a biztosítási évfordulók alkalmával átlagosan 4,5 százalékos díjemeléssel kell számolniuk. A tarifákat a gyártmány, a törés és alkatrész, valamint a lopási károk figyelembevételével állapítják meg. A cascóknál a károk jellemzően törésekből származnak. Átlagos értékük az AHB-nél 400-500 ezer forint. Emellett a lopások is jellemzőek, tavaly 1700-at regisztráltak, átlagosan 3 millió forint értékben. Az autóbiztosítási kárhányad a társaságnál 4-5 százalékos díjbevétel-arányos nyereséget tesz lehetővé.

A Generali-Providencia Biztosítónál (GPB) is jelentős növekedést könyveltek el. Múlt év végén több mint 125 ezer autóra kötöttek a társaságnál cascót, ami 15 százalékkal több, mint egy éve. A díjbevétel 21 százalékkal 16,2 milliárd forintra nőtt. Az autósok így évente átlagosan 130 ezer forintot költenek cascóra a GPB-nél. A díjállomány növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy megemelkedett a drágább autók aránya - mondta el Járfalvi Zoltán, a biztosító gépjárműosztályának vezetője. A casco kárhányad a GPB-nél eléri a 70 százalékot, vagyis a befizetett díjak héttizedét fizették ki a károkra. Így az üzletág nagy valószínűséggel nyereséget termel 2001-re, habár erről még nem nyilatkoznak a biztosítónál. A károk háromnegyede a törésekből származik. A lopások gyakorisága kissé csökkent, azonban a tolvajok egyre drágább autókat vesznek célba. A társaság meglévő szerződéseinek díjait ebben az évben átlagosan 7-8 százalékkal, a kárinfláció mértékével emeli. Az új szerződéseknél a díjak folyamatosan változnak.

Az OTP-Garancia Biztosítónál november végéig több mint 30 ezer autós kötött cascót, ami számottevő növekedésnek felel meg. A nyereségesen működő ágazat díjbevételei meghaladták a 3 milliárd forintot - tájékoztatta a Magyar Hírlapot Zsigri Gábor, a társaság gépjármű-biztosítási osztályának vezetője. Ez egyébként évi 100 ezer forintos átlagos díjfizetésnek felel meg. A szerződött ügyfelek díjait 2002 során a biztosítási évfordulókon az aktuális indexálással emelik, aminek során a kárinflációt is figyelembe veszik. A kárhányad tekintetében az OTP-Garancia meglehetősen jól áll, hiszen ennek nagysága a múlt évi emelkedés ellenére nem sokkal haladja meg az 50 százalékot.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Autó
(Az Üzleti Negyed melléklete)