Argentína elhagyja a dollárparitást?

Vágólapra másolva!
A legújabb argentin elnök tanácsadói szerint az államfő elhagyhatja, vagy radikálisan megváltoztathatja a pesót 1:1 arányban a dollárhoz kötő árfolyamrendszert.
Vágólapra másolva!

Eduardo Duhalde egyik tanácsadója elmondta, hogy "a peso leértékelésének lehetősége jelenleg tanulmányozás alatt van". A név nélkül nyilatkozó forrás szerint az új kormány 1,30-1,40 peso között állapíthatja meg az új árfolyamot, majd a nemzeti valutát esetleg egy új, a brazil reálból, az euróból, a dollárból és a japán jenből álló valutakosárhoz kötné.

Sok elemző a kötött dollárparitást tartja az argentin gazdasági katasztrófa egyik fő tényezőjének, azzal az indokkal, hogy az erősödő dollár magával húzta a pesót, ami aláásta az export versenyképességét. Ugyanezek az elemzők azonban elismerik azt is, hogy az esetleges hirtelen leértékelés csődbe vinné az országot, mivel a lakosság és a vállalati szféra zöme dollárban adósodott el, miközben jövedelme pesóban képződik.

Duhalde, Argentína ötödik elnöke az utóbbi két hétben, keddi beiktatási beszédében azt mondta, hogy pénteken terjeszti elő gazdasági programját.

(MTI)

Korábban: